Hírek

Sokkoló áremelés jöhet a hazai éttermekben

20-50 százalékos áremelés is jöhet az éttermekben, vendéglátóhelyeken – véli a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László szerint az egyre súlyosabb munkaerőhiányt, a nagyot emelkedő béreket, illetve nyersanyag- és energiaköltséget már nem tudják másként kigazdálkodni.

A környezet hatásai, köztük a világban zajló energiaár-robbanás alól – ami az alapanyagoktól a munkabérekig, mindenre hatással van – a vendéglátás sem mentesül, így aztán árat kell emelniük – mondta érdeklődésünkre Kovács László, írja az Infostart. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke megjegyezte: van olyan étterem, ahol decemberben még 25 forint volt 1 kWh villamos energia, januárban pedig már 150 forint.

Az áremelkedés tehát jelentős, amit már nehéz „benyelni” annak az egyébként már nem igazán létező nyereségnek a rovására, amivel eddig a vállalkozások kalkuláltak.

Fotó: Getty Images

Kovács László emlékeztetett: a vendéglátás éppen csak kezd magához térni a koronavírus-járvány két éve húzódó „rémisztő” hatásából, ami nagy munkaerőhiányt generált. Akiknek kényszerűségből el kellett hagyniuk a szakmát, félnek visszatérni egészen addig, míg el nem múlik a pandémiás hatás, pótlásuk tehát egyelőre várat magára. Az ipartestület elnöke hozzátette: próbálkoznak ugyan atipikus, részmunkaidőben dolgozó vendégmunkásokkal enyhíteni a helyzeten, de ez csak részsegítséget jelent, egyelőre a képzés és a kísérletezés zajlik. Ugyanakkor a szakértő szerint a munkaerőhiány miatti jelentős béremelkedés olyanokat is visszavonzhat, akik korábban elhagyták a szakmát.

A munkaerőhiány leginkább a szakmunka területén érezhető. Hiány van szakácsokból, cukrászokból és felszolgálókból, de még a kisegítők is nagyon kevesen vannak – mondta Kovács László, és arra is rámutatott, hogy a szakmunkák esetében ráadásul nem is lehet egyik napról a másikra betanulni. Az elnök arra is kitért, hogy a problémák lokálisan is megfigyelhetők, főleg az üdülőterületeken nagy a hiány, de szerinte az is borítékolható, hogy a kerthelyiségek tavaszi megnyitásával fokozódni fog a vidék irányába az elszívóerő – a főváros kárára.

Végezetül azt mondta: a vendégek szempontjából egészen biztosan sokkoló hatású lesz az akár 50 százalékos áremelkedés, de egy idő múlva visszatérhet az emberek igénye – amihez ha fizetőképesség is társul –, ami aztán a vendéglátás újbóli felívelését jelentheti.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés