Hírek

Sok múlik a családi gazdaságokon

A családi gazdaságok megerősödése is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi hét-nyolc évben 72 ezer új munkahely jött létre a magyar mezőgazdaságban, az agrárium pedig nyolc év alatt mintegy másfélszeresére növelte a kibocsátását – nyilatkozta Fazekas Sándor a Magyar Időknek.

Kedvező folyamatok indultak el a magyar élelmiszer-gazdaságban, a családi gazdaságok megerősítésével nemcsak a termelés, hanem a foglalkoztatás is bővült – mondta a Magyar Időknek Fazekas Sándor, aki szerint ugyanakkor bőven van még megoldásra váró feladat az ágazatban: rendezni kell az osztatlan közös tulajdon ügyét, ösztönözni kell az együttműködést, és segíteni kell a digitális átállást a mezőgazdaságban.

A földművelésügyi miniszter jelezte,

a családi gazdaságok támogatása nemcsak a termelés növelését, de a piacra jutást is segítette, illetve ezzel együtt növelte a foglalkoztatást is.

A kisgazdaságok 2015-től bevezetett egyszerűsített támogatása jelentősen csökkentette a kisüzemek adminisztrációs terheit, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a családi gazdaságok száma folyamatosan emelkedik. 2017-ben már 27 ezer ilyen vállalkozás működött, mintegy 81 ezer taggal. A tárcavezető szerint a pozitív folyamat a földhasználatban is tetten érhető.

Míg 2010-ben az egyéni gazdaságok az országos mezőgazdasági területek 53,3 százalékát használták, addig 2017-ben ez az arány elérte az 59 százalékot. Eközben a gazdasági szervezetek által birtokolt területek aránya 40,4 százalékról 35,6 százalékra csökkent.

A családi gazdaságok növekvő aránya a generációváltást is segíti, hiszen a tudást és a tapasztalatokat családon belül tudják a legjobban átadni a gazdálkodók.

A sikeres gazdálkodáshoz versenyképes méretű birtokra van szükség. Ennek elérésében sokszor a részarány-földkiadáskor keletkezett osztatlan közös tulajdon akadályozza meg a termelőket. A tárcavezető elmondta, a jövőben rendezni kell ezeket az ügyeket. Fazekas Sándor szerint az osztatlan közös tulajdon megszüntetése érdekében mintegy 55 ezer földrészletnél kell lefolytatni a megosztási eljárást.

fotó: Pixabay

2015 és 2017 között négy ütemben, összesen 27,7 ezer parcella esetében indult el a folyamat, ebből máig 18 850 ügylet zárult le.

A további 27 ezer földrészlet tulajdonviszonyait 2018 és 2022 között kell rendezni.

Ehhez mintegy kilenc és fél milliárd forintra van szükség. A tervek szerint 2018-ban 2,6 milliárd forintból 9100 megosztási eljárás folytatható le.

A miniszter szerint a következő kormányzati időszak agrárpolitikájának középpontjába a hatékonyság növelését, ezzel együtt a tudásalapú élelmiszer-gazdaság fejlesztését és a digitalizációt kell állítani.

A precíziós agrárgazdálkodás és agrárinformatika ma már megkerülhetetlen tényezői a versenyképes termelésnek.

– Az ágazat akkor lesz képes lépést tartani versenytársaival és lesz a nyertese a következő évtizedeknek, ha eredményesen tudja adaptálni ezeket a technológiákat, beruházásait, technológiaváltásait, és kutatás-fejlesztési tevékenységét ebbe az irányba alakítja – mondta Fazekas Sándor. Hozzátette:

a hatékony magyar mezőgazdaság érdekében alapvető fontosságú feladat a szükséges készségek fejlesztése, az ismeretek terjesztéséhez, oktatásához szükséges feltételek megteremtése.

fotó: Pixabay

Mindezt az ágazati szakiskolai és felsőoktatási intézményrendszerre építve lehet megvalósítani. Javítani kell emellett a termékláncok szervezettségét, ösztönözni kell a termelői együttműködéseket. Az előttünk álló néhány év legfontosabb kérdése ugyanakkor az, hogy ­megmarad-e, s ha igen, milyen formában működik tovább az Európai Unió közös agrárpolitikája.

– Magyarország elkötelezett a gazdáknak járó források megőrzése mellett, ennek érdekében hajlandóak vagyunk húsz százalékkal magasabb összeget fizetni a közös kasszába.

A technológia és a finanszírozás jelentette kihívások mellett a megváltozó éghajlati körülményekhez is alkalmazkodniuk kell a termelőknek.

Ennek érdekében törekedni kell a talaj nedvességtartalmának megőrzésére.

– Az öntözés fejlesztése mellett a megfelelő agrotechnikai módszerek, a precíziós gazdálkodás, a mikrobiológiai készítmények, talajkondicionáló szerek, komposztok és ásványi nyersanyagok is segíthetnek bennünket talajaink vízháztartásának javításában, ezzel pedig az eredményes gazdálkodásban – emelte ki Fazekas Sándor.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés