Hírek

Nemzetközi Kadarka Borverseny – A kiskőrösi borvidék kincse

Itthon és nemzetközi szinten is egyre ismertebb és elismertebb a kiskőrösi Nemzetközi Kadarka Borverseny, amelyet pénteken 23. alkalommal
rendeztek meg az István Borházban. Az eseményre évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, idén közel 120 bormintát küldtek be a versenyre.

A versenyre kizárólag kadarka, illetve kadarka cuvée borokkal lehetett nevezni, fehér, rozé, siller és vörös kategóriában – írja a Bács-Kiskun megyei hírportál.

– A kadarka egy régi őshonos fajta, ma már nyugodtan magyar bornak is lehet tekinteni. Tavaly beadtuk a helyi értéktárba, ahova fel is vették

– hangoztatta Csengődi István, a rendezvény házigazdája, az István Borház tulajdonosa az ünnepélyes megnyitón.

Arra emlékeztetett, hogy bár a kadarkát gazdasági okokból kiszorították a piacról az új típusú fajták, amelyeknek sokkal gazdaságosabb a termesztése, ugyanakkor mégis egyre több fogyasztó keresi az utóbbi időkben. Megtalálták benne azt a színes ízvilágot, amit csak a kadarka nyújt. Sokféle finom bort lehet belőle készíteni. Nem csak vöröset, mert bár a héjszerkezete kék színű a szőlőnek, a hússzerkezete fehér, ezért egyre többen készítenek fehér kadarkát is, valamint nagyon szép és ízletes rozé és siller borokat.

– Én úgy gondolom, hogy a bornak nem a színét kell inni, hanem az ízét. A fogyasztók tökéletesen ráéreztek arra, hogy a siller bor is nagyon ízletes és jól fogyasztható. Kártyázáshoz, beszélgetéshez kvaterkázóbornak első osztályú – mondta a borász szakember.

fotó:  XXIII. Nemzetküzi Kadarka Verseny – szoljon.hu

Hazánkban, Kiskőrösön és környékén volt – s van is a mai napig – a legtöbb kadarkaültetvény. Az itt élő bortermelők nem hagyták veszni ezt a kincset, sőt, ma már egyre több borvidéken telepítenek kadarka szőlőt, s újra visszakerül megérdemelt helyére ez a majdnem elfeledett fajta.

A kiskőrösi borversenynek is az a célja, hogy egyre több elkötelezettje legyen e fajtának, a kadarka kultúráját és borait egyre többen megismerjék, jó hírnevét tovább vigyék. Ezzel együtt

nemcsak a hazai borok, hanem az itthoni borvidékek, a hozzá kapcsolódó gasztronómiai és kulturális értékek, a belföldi turizmus népszerűsítése is célja.

Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának, valamint a Szőlő-Bor-Pálkinka Terméktanács elnöke két olyan fontos döntésre hívta fel a borászok és szőlőtermelők figyelmét, amelyet ebben a parlamenti ciklusban alkottak meg.

Az egyik az elektronikus közúti árufuvarozási rendszer bevezetésével kapcsolatos, amelynek lényege, hogy kivonták a helybeli szállításokat a kötelező árubejelentés alól. Így a helyi gazdálkodók észre sem vették, hogy életbe lépett a szigorú rendszer.

A másik, hasonlóan minden borászatra kiható módosítás volt a köznyelvben csak az új jövedéki törvényként ismert parlamenti döntés. E szerint olasz és német mintára megalkották a kistermelői kört, elkülönítve a nagy borászati köröktől. Ez a kisebb pincészeteknek komoly könnyebbséget jelent

– hangoztatta a politikus.

agrotrend.hu / baon.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés