Hírek

Június 5-én kiderül, hogy ki lesz a 2020-as Év Agrárembere

Az idén hetedik alkalommal adják át az Év Agrárembere díjat, amelyre az elmúlt években összesen több mint 500 embert jelöltek. A rendezvény fővédnöke ezúttal is dr. Nagy István agrárminiszter.

Mátrai Zoltán az Agrotrend Csoport ügyvezető igazgatója elmondta: „Hetedik alkalommal rendezzük meg Az Év Agrárembere díjat. Különleges helyzetben, egy pandémia második hullámának vé­gén, 2020 októberében vettük a bátorságot, hogy mégis csak kiírjuk Az Év Agrárembere díjunkat. Nem tudtuk mire vállalkozunk, de örömmel mondhatom, hogy két hét alatt összejött a több mint 80 jelölt és közülük 10 kategóriában 30 főt választott ki a népes zsűri. ők mindannyian nem csak a szakmájukban jeleskednek, hanem társadalmi szerepvállalásuk is példaértékű”.

A 2020-as Év Agrárembere díjakat június 5-én, a siófoki gálaest keretében adják át. Az érdeklődők a gálaestet élő közvetítés keretében kísérhetik figyelemmel az Agrotrend Csoport médiafelületein, az agrotrend.hu weboldalon illetve az Év Agrárembere és az Agrotrend Facebook-oldalán.

További részletek itt olvashatók.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés