Hírek

Jót tesz a hideg a növényeinknek

Az átlagosnál több fokkal melegebb december utolsó hetében lehűlés kezdődött, mely hétfőn érte el tetőfokát, komolyabb hideg azonban a nem volt. A minimális csapadékkal érkezett lehűlés nem volt olyan mértékű, hogy kárt tehetett volna a vetésekben. A karácsony óta tartó száraz idő folytatódik az újév első hetében is – közölte elemzésében az OMSZ.

Karácsony másnapján a megelőző délnyugati áramlás északira, északnyugatira fordult át, így a mögöttünk álló héten gyakran szeles, de jellemzően száraz idő uralkodott. A heti csapadékösszeg az 1 mm-t sem érte el. A talajokban az ország nagy részén nem is hiányzik a csapadék – írja az OMSZ.

fotó: pixabay.com

A felső 20 cm-es réteg országszerte bőségesen tartalmaz nedvességet, és 20 cm alatt is csak a Tiszántúlon, főként a délkeleti országrészben mutatkozik nedvességhiány. A hőmérséklet visszaesett a megelőző időszakhoz képest, azonban az ország nagy részén még így is a sokéves átlag fölött maradt.

A fagyos éjszakákat fagymentes nappalok követték. A talajban a Dunántúlon sokfelé még egyáltalán nem jelent meg a fagy, a Dunától keletre azonban 5-10 cm-es mélységben már többfelé fagyott a talaj.

Összességében decemberben az átlagosnál 3-4 fokkal melegebb, csapadékos idő volt a jellemző. A hónap elején átmenetileg beköszöntött a tél, és -15 fok körüli hidegek is előfordultak, december közepén azonban a tavaszt idézték a 15 fok fölötti maximum-hőmérsékletek.

A havi csapadékösszeg jellemzően 40 és 70 mm között alakult, ennél szárazabb a Viharsarok volt, a Balaton tágabb környezetében viszont 70-100 mm hullott nagyrészt eső formájában.

A növényi kultúrák számára jót tesz a lehűlés, a december közepi enyhe idő megzavarta az érzékenyebb fajták téli nyugalmi állapotát. A jelenlegi hideg még hó nélkül sem okoz károkat az ősszel kellően megerősödött, jó állapotú vetésekben.

A talaj az ország nagyobb részén feltöltődött nedvességgel, ilyen szempontból jók a kilátások a folytatásra nézve. A tél második felében, kora tavasszal inkább belvizes szituáció fordulhat elő semmint az ideihez hasonló aszály.

A következő egy hétben nem változik számottevően az időjárás. Továbbra is az északi, északnyugati áramlás lesz a jellemző, és a hétvégétől ismét több időjárási front vonul át. A szombaton átvonuló hidegfront ismét csak kevés csapadékot hoz majd eső, havas eső, a hegyekben és keleten kevés hó formájában.

Vasárnap és a jövő hét elején ismét több órára kisüt a nap, a hét közepén kell több felhőre, és némi esőre, havas esőre számítani. Az északnyugati, északi szél a hétvégén megerősödik, a Dunántúlon viharossá is fokozódik. A hőmérséklet az elmúlt héthez hasonlóan alakul ezután is.

A fagyos, hétfőn és kedden kimondottan hideg (-5; -10 fok körüli) éjszakákat fagymentes nappalok követik, mikor jellemzően 1 és 6 fok közé melegszik a levegő. Ennél hidegebb pénteken várható a tartósan ködös területeken, ahol a csütörtökihez hasonlóan nem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet, és zúzmara illetve szemcsés hó teszi téliessé a tájat.

További részletek itt.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés