Hírek

Jelentős kedvezményekben részesül az agrárium több ágazata is

A koronavírus-járvány miatt az agráriumon belül több ágazat veszélybe került, a támogatás szinte mindegyikében jól jönne, azonban első körben a kormány intézkedéscsomagját, egyebek mellett az adókedvezményeket és munkateher fizetési mentességet csak a dísznövényágazatra, a kisüzemi sörfőzdékre és a szeszes ital gyártókra terjesztette ki.

A Magyar Közlöny alapján az adózási könnyítéseket a megjelölt TEÁOR és TESZOR számú tényleges főtevékenységként végző vállalkozások már márciusra is alkalmazhatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése alapján. (Tényleges főtevékenységnek az a tevékenység minősül, amelyből az adózónak e rendelet hatálybalépését megelőző hat hónapban a legtöbb bevétele, de legalább bevételének 30%-a származott.) 

fotó: pixabay.com

Ennek alapján március, április, május és június hónapokra a foglalkoztatott után a munkaadónak sem szociális hozzájárulási adót, sem pedig szakképzési hozzájárulást nem kell fizetni. A munkavállaló pedig mentesül erre az időre a nyugdíj- és a munkaerőpiaci járulék megfizetése alól, egészségbiztosítási járulékként pedig legfeljebb a törvényi minimumot kell fizetnie, vagyis 7710 forintot. 

A  kisvállalati adózók (kiva) az említett szektorokban abban a könnyítésben részesülnek, hogy a főtevékenységükkel összefüggésben március, április, május és június hónapra történő kisvállalati adókötelezettség megállapításánál nem tekintik kisvállalati adóalapnak a személyi jellegű kifizetések összegét. 

DÍSZNÖVÉNY-ÁGAZAT

Csaknem 174 milliárd forint veszteséget okozhat a dísznövényágazatnak a kereskedelmi egységek nyitvatartásának korlátozása és a csökkenő kereslet miatt. Ezért sem lehet véletlen, hogy a március végétől érvényes jogszabály kiegészült azon kedvezményezettek köre a dísznövényágazatban jelentősen érintettekkel. A jogszabály szerint jelentős adó- és járulékterhektől mentesülnek TEÁOR és TESZOR 01.30 számú növényi szaporítóanyag termesztők, valamint az egyéb, nem évelő növény (TEÁOR és TESZOR 01.19) és egyéb, évelő növény (TEÁOR és TESZOR 01.29) fő tevékenységi körrel rendelkezők. Kedvezményekben mentesülnek a TEÁOR és TESZOR 46.22 számú dísznövény nagykereskedelemben érdekeltek, illetve a TEÁOR és TESZOR 47.76 számú dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedők, ugyanakkor a vállalkozó csak akkor mentesül, ha dísznövény kiskereskedelemmel foglalkozik.

VADGAZDÁLKODÁS

A szintén kedvezményekben részesülő vadgazdálkodás eredményeit is jelentősen visszaveti az elhúzódó járvány az elmaradó külföldi vendégvadászok miatt, az erdőgazdálkodási és a vadgazdálkodási feladatokat azonban ellátják az erdészetek. A jogszabály rendelkezik ezen szektorról, amelyet azok érvényesíthetnek, akiknek TEÁOR és TESZOR 01.70 számuk van. Ugyanakkor feltétel, hogy a tevékenységet végzőnek meg kell felelnie a  vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvénynek, amely szerint  a hivatásos vadász az a természetes személy lehet, akit a vadászati hatóság, valamint az Országos Magyar Vadászkamara hivatásos vadászként nyilvántartásba vett.

KISÜZEMI SÖRFőZDÉK, SZESZES ITAL GYÁRTÓK

Drámai következményekkel jár a kialakult helyzet a több mint 90 hazai kisüzemi sörfőzde számára is, ezért a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete rendkívüli támogatást kért a kormánytól. Minden jel szerint ezt meg is kapják, mivel a jogszabály immár kiterjed azon sörgyártókra, akik TEÁOR és TESZOR 11.05 kóddal futnak. A rendelet olyan sörfőzdékre vonatkozik, amelyeknek évente legfeljebb 200 ezer hektoliter sört állítanak elő, más sörgyártó üzemtől jogilag és gazdaságilag független, más sörgyártó üzemtől elkülönült telephelyet használnak, nem licencia alapján működő adóraktáruk van. Minden bizonnyal kongatták a harangot a szőlőtermesztők (TEÁOR és TESZOR 01.21) és a szőlőbor termelők (TEÁOR és TESZOR 11.02), valamint a desztillált szeszes ital gyártók (TEÁOR és TESZOR 11.01), akik a jogszabály kedvezményezettjévé is váltak. 

TOVÁBBI INTÉZKEDÉSEK

Valószínűsíthetően bőven akadnak még a mezőgazdaságon és élelmiszeren belül olyan ágazatok, amelyek fenntartása a jelenlegi időszakban halmozottan nehéz. Számukra megoldást jelenthet az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, amelynek szabályai is változtak. Legfeljebb kétszázmillió forintra emelték a szerződéses összeget, amelyhez csekély összegű támogatás vehető igénybe a kamatra, kezelési költségre, valamint a kezességi díjra és költségekre. 

Emellett pedig változnak a Vidékfejlesztési Programmal kapcsolatos szabályok is, az ügyfelek érdekében több határidő kedvezően módosul, valamint lehetővé válik az ügyfélkapcsolat nélküli ügyintézés.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés