Hírek

Hazai beszállítóktól vásárol a McDonald’s

A KPMG hatástanulmánya szerint a magyarországi McDonald’s teljes GDP-hatása 2014 és 2018 között elérte a 153,4 milliárd forintot. Különböző adók és járulékok formájában, 2009 és 2018 között, a vállalat és franchise-partnerei 82,6 milliárd forintot fizettek be a magyar államháztartásba, miközben több mint 27 milliárd forint értékben végeztek beruházásokat.

A McDonald's a magyarországi egységeiben felhasznált termékek és alapanyagok harmadát, elsősorban a csirkehúst, tojást, mézet, hagymát, salátát, paradicsomot, ketchupot, továbbá a marhahús és a csomagolóanyagok egy részét hazai beszállítóktól vásárolja – írja az MTI.

fotó: wikipedia

A vállalat 2018-ban összesen 39,5 ezer tonna mezőgazdasági és feldolgozott alapanyagot szerzett be hazai és külföldi beszállítóktól, ami 38 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest.  A hazai alapanyagok aránya 2019-ben 33-35 százalék volt.

A KPMG tanulmánya szerint a 11 legnagyobb hazai beszállító öt év alatt közel megháromszorozta a cég számára értékesített termékek értékét, ami 2018-ban már 12,2 milliárd forintot tett ki.

A hazai vállalkozások számára a McDonald's Kft.-vel való üzleti kapcsolat a külföldi terjeszkedés, a cég beszállítói hálózatába való bekapcsolódás lehetőségét is jelentette: a 2014-2018 közötti időszakban a magyar beszállítók összesen 113,6 milliárd forint értékben értékesítettek termékeket a külföldi McDonald's vállalatok számára.  

Tavaly februárban a McDonald's Corporation üzletrész-adásvételi szerződést írt alá Scheer Sándor vállalkozóval, és a magyarországi vállalatban meglévő tulajdoni érdekeltségét teljeskörűen rá ruházta át.

Scheer Sándor Developmental Licensee (franchise) partnerként fejleszti és üzemelteti a hazai McDonald's éttermeket, a tranzakció pénzügyi feltételeit nem hozták nyilvánosságra.

A magyarországi McDonald's a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint 2018-ban 33,97 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 4,685 milliárd forintos üzemi eredményt ért el az előző évi 27,63 milliárd forintos bevétel és 2,882 milliárd forintos profit után.

A cég adózott eredménye 2018-ban 4,448 milliárd, 2017-ben 2,945 milliárd forint volt.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés