Hírek

Glifozát ügy – végre itt a német álláspont

A glifozát ügyről folyamatosan tudósítottunk, hiszen annak további engedélyezése, vagy éppen betiltása rendkívüli hatással lenne a hazai növénytermesztési ágazatra. Az eddigi brüsszeli tárgyalások során rendkívül izgalmas és egyben bizonytalan helyzet alakult ki, melynek többek között a németek tartózkodása volt az oka.

A glifozát ügy jelentõségét mutatja, hogy a témában a közelmúltban Merkel is megszólalt. A német kancellár a glifozát mellett foglalt állást, hiszen a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján annak használata nem jár nagy kockázattal. A kancellár egy agrárfórumon osztotta meg álláspontját a hallgatósággal.

A német kormány véleménye rendkívüli jelentõséggel bír Brüsszelben is, éppen a német képviselet eddigi tartózkodása miatt.

Egyelõre 2017 év végéi hosszabbították meg a gyomirtó hatóanyag engedélyét, a fent említett nyilatkozat viszont bizakodásra ad okot. Merkel asszony nyilatkozata, illetve további hatástanulmányok eredményeként elõfordulhat, hogy a hatóanyag 2017. december 31-e után is felhasználható lesz.

Fotó: 123RF

Korábban az uniós tagországok képviselõi nem szavazták meg a glifozát gyomirtó szer június végén lejáró engedélyének meghosszabbítását, a témában április végén az Európai Parlament pozitívan szavazott. Tavasszal Thoralf Küchler a Glifozát Munkaközösség (AGG) képviselõje úgy nyilatkozott Berlinben, hogy „a jövõ évi meghosszabbítás mellett álló képzett többségbõl indulunk ki”. Korábbi hatástanulmányok arra jutottak, hogy a hatóanyag nem toxikus és annak nincs rákkeltõ hatása az emberi szervezetre. 

agrotrend.hu / Benedek Borbála

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés