Hírek

Életveszélyes eszközöket emeltek ki a Balatonból (+videó)

A Balatonban rengeteg az olyan illegális horgászkaró, ami nemcsak a fürdőzők számára veszélyes, de komoly kárt tud okozni a hajókban is.

A Keszthely TV arról számolt be, hogy a Balaton gyenesdiási partszakaszán a helyi önkormányzat kezdeményezésére a hatóságok idén is több, mint száz törvénytelenül elhelyezett veszélyes cölöpöt és egyéb műtárgyat emeltek ki a tó vízébő – írják az infostart.hu-n.

„A főszezonban nincs annál fontosabb, mint a vízbiztonság. A fürdőzők és vízi közlekedés biztonsága. Ebben próbáltunk segítséget kérni ismételten a két szervtől. Nagy örömünkre rögtön elfogadták a meghívásunkat. A képviselőtestületünk előtte egy bejárást tartott és ebben a bejárásban megállapítottuk, hogy a tavalyi esztendő közel 300 felszedett karójából legalább 50-60 visszakerült” – mondta Gál Lajos polgármester a karók és cölöpök eltávolításakor.

A szakemberek egy körülbelül 6 kilométeres partszakaszt vizsgáltak át az engedéllyel nem rendelkező horgászkarók után kutatva Vonyarcvashegy és Gyenesdiás között.

Az akció során a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, valamint a gyenesdiási és vonyarcvashegyi önkormányzat szakemberei összesen 150 fából, vasból és egyéb fémből készült veszélyes horgászati, halászati jelölőeszközt távolítottak el a Balatonból.

„Közös megállapodást tudtunk kötni a Vízüggyel, hiszen a mederkezelő a Vízügy, nekik van jogosultságuk a törvény szerint eltávolítani ezeket az élet- és balesetveszélyes karókat. Amelyek egyébként törvénytelenek is, tehát törvénybe ütközőek, a hajózási szabályzat ide vonatkozó szabályai szerint. És ezt a tevékenységet tavaly elkezdtük, idén folytatjuk és remélem ebből egy nagyon szép hagyomány lesz. A munkaterület az 6 km körülbelül a két partszakasz, Vonyarcvashegy és Gyenesdiás között” – fogalmazott Kerekes Péter a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elnöke.

Az illegálisan elhelyezett karókat főként baleset-megelőzési szempontból kell megszüntetnie a hatóságoknak, mivel korábban már tragédia is bekövetkezett amiatt, hogy sokszor a víz alatt nem látszódnak ezek az eszközök. Ráadásul a vízalatti karók nemcsak a fürdőzőkre veszélyesek mert a vitorlásoknak és a kis evezős hajóknak komolyan felsérthetik a hajótestét.

Hamarosan elkezdődik az illegális stégek felszámolása is

Pár hét múlva az engedéllyel nem rendelkező stégeket kutatják fel a hatóságok. Az önkormányzatok előzetesen kérték a Vízügyi Igazgatóságot, hogy szólítsák fel a tulajdonosokat az engedélyek megújítására, vagy az építmények elbontására. Ahol ezt nem teszik meg, ott bontás következik, a tulajdonosok pedig a továbbiakban nem kapnak ilyen jellegű jogosultságot az önkormányzattól. A szakemberek célja, hogy év végére a kijelölt partszakaszt teljesen megtisztítsák ezektől az építményektől.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés