Hírek

Elérhetővé vált a felület a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés adatainak feltöltéséhez

A mai naptól elérhetővé vált a NÉBIH feltöltő felülete, ahol a szakirányítók saját fiókjukba belépve tudják a megállapodások adatait rögzíteni és módosítani, valamint valamennyi szerződésüket áttekinteni.

Mint ismert, a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010 (IV. 23.) FVM rendelet alapján a szakirányító növényorvosi vényt kizárólag olyan személy részére állíthat ki, akivel a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló írásbeli szerződést kötött. A szerződés megkötését, módosítását, illetve megszűnését 15 napon belül a szakirányítónak be kell jelentenie a NÉBIH felé.

A hatóság az adatok feltöltésére továbbra is, 2016. május 31-ig türelmi időt biztosít. Az átmeneti időszak azonban a szerződéskötések megkötését nem érinti, azoknak minden esetben meg kell történniük a még a növényorvosi vény kiállítását megelőzően!

A feltöltő felület aktiválása miatt a szakiranyito@nebih.gov.hu email címre érkező bejelentéseket, táblázatokat ezentúl nem fogadják el. Az email címre mostantól csak a felülettel és a bejelentéssel kapcsolatos kérdéseket várják.

A feltöltő felület az alábbi linken érhető el: https://novenyvedelem.nebih.gov.hu/NovenyvedelmiSzolgaltatas

További információk a nebih.hu oldalon találhatók.

agrotrend.hu/nebih

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés