Hírek

Elérhetők az agrárágazati civil szervezeteket támogató 2023- évi pályázat eredményei

Az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az agráriumot népszerűsítő kiadványok és rendezvények, valamint a szervezetek nemzetközi képviseletét biztosító kapcsolatépítések száma, amelyek által a mezőgazdaságban és az agrárágazat területén tevékenykedő ágazati civil szervezetek az Agrárminisztérium által is kiemelten fontosnak tartott feladatokat tudnak átvenni, valamint kiemelt szerepet vállalni abban, hogy teljesüljenek az agrárágazati célkitűzések.

A tárca ehhez kíván hatékony segítséget nyújtani az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázatával, amelynek köszönhetően a rendelkezésre álló 50 millió forint keretösszegből 41 civil szervezet tervezett programja valósulhat meg, írta honlapján az agrártárca.

Fotó: wikimedia

A 2023. évi pályázati felhívásra 167 szervezet nyújtotta be pályázati dokumentációját. Ennek eredményeként a 167 pályázatból 142 darab felelt meg a formai előértékelésnek. A tartalmi értékelésre befogadott pályázatok közül 41 civil szervezet részesül támogatásban. A nyertesek átlagosan egymillió-kétszázezer forintot kapnak a 2023. évben megvalósítandó szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához.

A pályázati döntés itt érhető el.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés