Hírek

Az Agrárminisztérium idén is ott van Campus Fesztiválon

Termelői piac is van a Campus Fesztiválon, ahol a régióban meghatározó termékeket előállító helyi termelők finomságai érhetők el – jelentette ki Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a tárca standjának megnyitóján, Debrecenben.

A helyettes államtitkár nyitotta meg idén az Agrárminisztérium standját, mely a kormányzati, közigazgatási és civil szervezeteknek helyet adó Civil Faluban található. Itt interaktív ismeretterjesztő játékokkal találkozhatnak és értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak a rendezvény ideje alatt a fesztiválozók. A pavilonoknál a fiatalok színes programokon keresztül ismerkedhetnek meg többek között az erdőgazdálkodás eszközeivel, a vadgazdálkodással és hungarikumainkkal.


Fotó: AM / Pelsőczy Csaba

A szakmai tematikus napokon részt vesz pálinkáival a Gyulai Pálinka Manufaktúra és a Lunczer Pálinkaház. A megnyitó után lehetőség nyílt megkóstolni a Törley Pincészet idei új termékét, az „ICE” fantázianevet viselő pezsgőt.  Az Északi ASzC Wetsik Vilmos Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola diákjai és tanárai által készített kenyérlángosokat is megízlelhetik a fesztiválozók, miközben betekintést nyerhetnek az agrárszakképzés, valamint az élelmiszeripar működésébe.

A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács közreműködése által pedig egy hűsítően frissítő tea is fogyasztható. Szakmai partnerként a Felelős Gasztrohős Alapítvány a fenntartható étkezés témakörben adja át tudását, a Matúra és Natúra Alapítvány pedig bemutatja a kicsiknek, hogy mit tehetnek a madarakért és rovarokért, és minden más, bennünket körülvevő élőlényért.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés