Hírek

A levegőből von ki ivóvizet egy találmány

A nap erejével dolgozó hidropaneleket 2014-ben készítették el, de elterjedni még nem tudtak magas költségük miatt.

Darabonként 2000 dollárba, azaz több mint 670 ezer forintba kerülnek azok a hidropanelek, amelyeket a Sorce Global nevet viselő startup vezetője, Cody Friesen 2014-ben az Arizonai Állami Egyetem oktatójaként feltalált, írja az NBC News.

Fogjuk a napfényt és a levegőt, és lényegében bárhol a bolygón tökéletes ivóvizet tudunk előállítani belőlük. A vizet megújuló erőforrássá alakítjuk" – fogalmazott Friesen a napelemesen működtetett panelekkel kapcsolatosan.

Fotó: Source Global

A Source hidropanelek felveszik a levegőből a vízgőzt, majd olyan formába alakítják azt, amely körülbelül tízezerszer koncentráltabb, mint a légkörben lévő pára. A nap melegét felhasználva a rendszer a molekulákat folyékony vízzé alakítja, amelyet a panel belsejében lévő tartályban összegyűjt, majd tiszta víz formájában kibocsát.

Friesen 2018-ra 40 hidropanelből álló rendszert telepített Kenyában, ahol a lányok naponta komoly veszélyeknek voltak kitéve a vízforrásokig vezető útjaik során. "Most már tökéletes vizet tudunk készíteni az otthonokban, az iskolákban, a közösségekben, 21. századi módszerrel" – mondta Friesen. A Source hidropaneleit 52 ország 450 különálló projektjében telepítették már, és a vállalat 150 millió dollárt gyűjtött be olyan befektetőktől, mint a Bill Gates-féle Breakthrough Energy Ventures, a BlackRock, a Duke Energy és a Lightsmith Group.

Ilyen típusú technológiára nagy szükség van még olyan helyeken, mint India, ahol becslések szerint 800 ezer faluban nincs tiszta ivóvíz. A WHO szerint 2025-re a világ lakosságának fele vízhiányos területeken él majd.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés