Hírek

A kiépülő selyemút a grúz-magyar gazdasági kapcsolatokat is ösztönözheti

A kínai Selyemút program megvalósulása ösztönözheti a grúz-magyar gazdasági kapcsolatok fejlődését is – jelentette Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára telefonon Tbilisziből, ahol szerdán és csütörtökön részt vett a programról rendezett konferencián.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a közép-ázsiai térség és így Grúzia is fontos szerepet játszik a kínai gazdasági nyitást, így a kínai-európai gazdasági kapcsolatok ösztönzését szolgáló programban. A konferencián szó volt többek között az infrastrukturális kapcsolatok fejlesztéséről, így a Pekinget Brüsszellel összekötő vasútvonal tervéről, amelynek zászlóshajója a Belgrád-Budapest vasútvonal kínai finanszírozással megvalósuló felújítása lehet. A fejlesztésről szóló kormányközi megállapodásokat hamarosan véglegesítik, és így 2-3 éven belül megvalósulhat a fejlesztés – mondta az államtitkár.

A kínai finanszírozásban, mintegy ezer meghívottal megtartott konferencián az államtitkár beszámolója szerint kiemelt helyen foglalkoztak a kereskedelmi, vám- és fuvarozási szabályok szükséges egységesítésével, ami kulcsszerepet játszik a térség fejlesztésében.

hirado.hu

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés