Hírek

A kereslet csökkenése befolyásolhatja az inflációt

A kereslet visszaesése, az éles piaci verseny vagy a béremelések foghatják vissza a profit húzta inflációt, amely több termékkörben is megjelenhetett. A versenyhatósági vizsgálatnak is lehet némi visszatartó ereje.

Mindenképpen azt érdemes megnézni, ahol a legjobban nőttek az árak, ezek pedig az élelmiszerek – mondta el a profit húzta infláció kapcsán lapunk megkeresésére Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője. Ez a jelenség, ahogyan Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnökének szavaiból kiderül, a teljes inflációs ráta jelentős szeletét, mintegy ötödét teheti ki, enélkül nagyjából húsz százalék lenne a fogyasztói árindex változása.

Regős Gábor az élelmiszerek kapcsán kifejtette: természetesen itt lehetnek olyan termékek, amelyeknél az áremelés indokolt – például a rossz termés miatt –, ám ezt makroszinten nehéz megállapítani. A kérdés itt egyben az is, hogy az ellátási lánc melyik részén, már az agráriumban, netán az élelmiszeriparban, a szállításban vagy a kereskedelemben keletkezik a költségnövekmény.

Kiugró például – mutatott rá – a márciusi inflációs adatok alapján a sertészsiradék (76,4 százalék), a tojás (74,0 százalék), a tejtermékek (72,8 százalék), a vaj (68 százalék) vagy a kenyér (67,0 százalék) drágulása – az utóbbinál az elvileg nagy tételben megjelenő ukrán gabona hatása nem is látszik. Ezzel együtt azonban a profit húzta infláció vélhetően egy széles körű jelenség, nehezen korlátozható csupán egy-egy termékre. A szakértő példájával élve lehet, hogy az ár valahol csak húsz százalékkal emelkedik, miközben költségnövekmény nincs mögötte.

Fotó: Magyar Nemzet

Regős Gábor kérdésünkre elmondta még, a jelenleg zajló versenyhatósági vizsgálatról nincs olyan információ, amely termékekre terjed ki pontosan, ugyanakkor a Gazdasági Versenyhivatal vélhetően kiemelten figyeli az élelmiszereket – és azon belül is az ellátási lánc teljes egészét. Regős Gábor szerint a vizsgálat mindenképpen bírhat valamekkora elrettentő erővel, bár a profit maximalizálása természetesen nem bűn – ezért is nehéz harcolni ellene. 

Ami visszafoghatja a profit húzta inflációt, az a kereslet csökkenése, hiszen a magas árak miatt a kereslet a kereskedelemben már jól láthatóan visszaesett. Amennyiben viszont a költségek mérséklődnek, akkor a profit húzta infláció növekedhet is, hiszen az árak lefelé ragadósak, azaz az alacsonyabb árakat nem feltétlenül adják át a fogyasztóknak – ettől még az infláció lassulhat. 

Fotó: Magyar Nemzet

Regős Gábor felhívta a figyelmet, a profit húzta infláció létezhet háború nélkül is – az energiaárak már enélkül is nőttek, ami meghozhatta a „kedvet” az áremelésekhez, így a visszaszorító tényező is a verseny lehet, azaz ha megindul a lefelé árazási verseny a tavaly tapasztalt felfelé árazási helyett. A másik oldalról a bérek növekedésére szükség van a mostani inflációs környezetben – mutatott rá Regős Gábor. Ennek fő feltétele a feszes munkaerőpiac – ehhez pedig az kell, hogy az energiaválság ellenére se legyenek leépítések – magyarázta. A profitráta tehát akkor tud csökkenni, ha nincs elég kereslet, ha éles a piaci verseny vagy ha jobban meg kell fizetni a munkaerőt – összegzett.

A meghosszabbított árstopok kapcsán elmondta, a hatósági árazás néhány termék árát fogja vissza, összességében az inflációt fékező hatása alacsony a más termékekre való áthárítás miatt. Viszont amennyiben kivezetnék, akkor az érintett termékek árában lehetne egy nagyobb ugrás, ami az inflációra kedvezőtlenül hatna – ezért is maradnak az árstopok, amíg nem csökken érdemben a pénzromlás, nehogy a kivezetés megakassza a lassulás folyamatát. A több helyen is megfigyelhető gyakorlatról Regős Gábor azt mondta, a mennyiségi szabályozás és a színlelt hiány akár egyszerre is jelen lehet: ha véletlenül kiteszik a terméket, akkor is vonatkozhat rá korlátozás. Itt az elmúlt időszakban láttunk már némi enyhülést, de van még tér a további enyhülésre, ez azonban függ a kereslettől is. Akciós alternatívák akkor várhatóak, ha a közvetlenül helyettesítő termékek beszerezhetők olcsóbban.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés