Hírek

A hungarikumok erősítik nemzeti identitásunkat

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság az elmúlt tíz évben 6,4 milliárd forint támogatást nyújtott több mint 2600 kedvezményezettnek közös értékeink bemutatására és megőrzésére – közölte Nagy István agrárminiszter szombaton, Nyíregyházán.

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye értékeiről szóló kisfilm bemutatóján a tárcavezető hangsúlyozta, a tíz esztendővel ezelőtt elfogadott, hungarikumokról szóló törvényben meghatározott Nemzeti Értékpiramis lehetővé teszi, hogy egy időben fordítsunk figyelmet helyi, tájegységi, megyei értékeinkre és nemzeti sajátosságainkra. Hozzátette, a hungarikum mozgalom ma már a magyar életmódot is védő, a multikulturalizmus hatásainak mérséklésére szolgáló eszköz, erősíti a kötődés kultúráját és a nemzeti identitásunkat is.

Fotó: AM Sajtóiroda / Pelsőczy Csaba

Nagy István kiemelte, jelenleg 83 érték szerepel a Hungarikumok Gyűjteményében, a Magyar Értéktárban pedig 142 kiemelkedő nemzeti érték található. A Kárpát-medencei hungarikum mozgalom eredményeként pedig a több mint 1200 települési, tájegységi és megyei értéktárban megközelítőleg 10.000 települési értéket gyűjtöttek össze a saját értékeik felé forduló helyi közösségek, amelyek száma folyamatosan bővül – tette hozzá a miniszter.

Fotó: AM Sajtóiroda / Pelsőczy Csaba

A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy a hungarikum pályázatokkal a hovatartozás kérdésében a társadalom szöveteinek elmélyítésére, identitásunk ellenállóképességének, a kötődés kultúrájának megerősítésére törekszünk. Hozzátette, az ilyen kisfilmek, kiadványok és rendezvények azért fontosak, mert nemcsak népszerűsítik, de újra a mindennapjaink részévé teszik nemzeti értékeinket. A miniszter a bemutatón köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vesznek nemzeti örökségünk megőrzésében.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés