Hírek

A generációváltás új lendületet vihet az agráriumba

Nagyobb szerepvállalásra ösztönözné a fiatal gazdákat az Agrárminisztérium, részben a tárca szakiskolai hálózatán keresztül, illetve a Vidékfejlesztési Programból igényelhető támogatások segítségével – jelentette ki Szinay Attila közigazgatási államtitkár Miskolcon, az Újjászülető vidék elnevezésű konferencián.

Hozzátette: a tárca célja az agráröröklési szabályok megalkotása és a családi gazdaságok új jogszabályi környezetbe való illesztése. Az intézkedésektől a minisztérium azt várja, hogy sikerül megállítani a földbirtokok elaprózódását, a szabályozott gazdaságátadásokkal pedig lendületet vehet a generációváltás a magyar agráriumban – írja az Agrárminisztrérium.

fotó: pixabay.com

Szinay Attila emlékeztetett arra, hogy hazánkban  több,  mint 200 ezer fő és családja él meg az agráriumból közvetlenül. Az ágazat foglalkoztatása összességében 24,3 százalékkal növekedett a 2010 és 2018 közti időszakban, a nemzetgazdasági foglalkoztatásból 4,8 százalékban veszi ki a részét a mezőgazdaság.

Az agrártárca államtitkára kiemelte, hogy az agrárfelsőoktatásban nő a hallgatói létszám, évente körülbelül 1200-1300-an végeznek. A tapasztalatok szerint már a szakképzésben is magasfokú pályatudatosság jellemzi a tanulókat, itt évente 2600-2700 diák szerez végzettséget. A statisztikák azt mutatják, hogy nagyobb eséllyel maradnak az ágazatban azok a tanulók, akiknek családja mezőgazdasági tevékenységet folytat saját gazdaságban, vagy ahol a szülők agrárvégzettséggel rendelkeznek.

Szinay Attila előadásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagyobb méretű, árutermelő üzemek között nőtt azoknak a gazdaságoknak a száma, amelyet fiatal üzemvezetők irányítanak, a felső-és középfokú végzettségű gazdaságvezetők aránya is folyamatosan növekszik 2010 óta.  Hozzátette: 2016-ban a „Földet a gazdáknak!” Program hatására megugrott az értékesített termőföld mennyisége, összesen 1219 fiatal gazda jutott együttesen mintegy 50 ezer hektár termőföldhöz, ez átlagosan 41 hektár termőföld megvásárlását jelenti gazdálkodónként.

A statisztikák szerint az elmúlt években a húsmarhatartó, illetve a juh-és kecsketartó ágazatban volt a legmagasabb a 40 év alatti gazdaságvezetők aránya: 22-26 százalék között mozgott. A legkisebb arányban a baromfitartók körében képviseltette magát a fiatal generáció, ebben a szektorban a 65 év feletti gazdaságvezetők aránya meghaladta a 40 százalékot.

Szinay Attila hangsúlyozta: a mezőgazdaság a magyar nemzetgazdaság kiemelkedő fontosságú stratégiai ágazata, kiemelt szerepe van a biztonságos és egészséges élelmiszertermelésben, a vidéki foglalkoztatásban, a természeti erőforrásokkal való hatékony és fenntartható gazdálkodásban, a táj sokszínűségének megőrzésében. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország területének 58 százaléka, összesen 5,3 millió hektár áll mezőgazdasági művelés alatt, ami nemzetközi viszonylatban is nagyon magasnak számít.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés