Hírek

A fenntartható mezőgazdaság a cél

Az európai mezőgazdaság előtt álló egyik legnagyobb kihívás a társadalom környezet- és klímavédelemmel kapcsolatos elvárásainak való megfelelés. Ez a feladat csak közösen oldható meg. A közigazgatás, a kutatás, a termelők, sőt a fogyasztók összefogásával lehet sikert elérni – fogalmazott köszöntőjében Juhász Anikó helyettes államtitkár egy kutatási eredményekről beszámoló online fórumon.

Az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézete (ATK TAKI) április közepén intézeti beszámolót tartott a kutatás program keretében elért 2020. évi eredményeiről. Az elmúlt évek egymásra épülő, folyamatos kísérleteinek eredményeképp mára megalapozott következtetéseket, a szakpolitika által feltett kérdésekre megbízható válaszokat lehet adni – fogalmazott a helyettes államtitkár. Az Agrárminisztérium öt éve szakpolitikai kutatási programot indított a sertéstenyésztés környezetvédelmi megfelelésének javítására. Célzottan a hazai és nemzetközi szabályozók tudományalapú felülvizsgálatának érdekében, kiemelten a nitrát rendelet és a levegőszennyezéssel kapcsolatos elvárások tématerületén. 

fotó: AM

A Talajtani Intézet az elmúlt években a maximálisan kijuttatható nitrogén-hatóanyag értékek módosításának alátámasztására folytatott kisparcellás és üzemi kísérleteket. Az eddigi eredmények igazolják a tilalmi időszak 1 hónapos rövidítésének, valamint a maximálisan kijuttatható nitrogén-hatóanyag növelésének lehetőségét. Az üzemi kísérletek megvalósítását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a KITE Zrt. és gazdálkodók segítették. A karbamid-alapú műtrágyák termőhely-specifikus használatának szabályozásáról is folytattak vizsgálatokat, ahol beigazolódott, hogy beforgatással vagy inhibitor alkalmazásával jelentősen csökkenthető az ammónia-kibocsátás és a nitrogénveszteség – mondta el Juhász Anikó.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés