Hírek

A balatoni algásodás egyik lehetséges okát kizárták

Egy kutatásban a horgász-etetőanyagok hatását vizsgálták a Balaton vízminőségére.

A kutatási eredmények szerint a horgászok etetõanyagbevitele a Balatonba nem befolyásolja érdemben a tó vízminõségét, és nem játszhatott szerepet a 2019-es algavirágzásban – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a balatoni miniszteri biztossal közösen tartott sajtótájékoztatóján, írja az Infostart.

A miniszter hangsúlyozta, az agrártárca kiemelten foglalkozik a Balaton élõvilágának megóvásával. A feladat ellátására május elsejétõl kinevezett miniszteri biztos Szári Zsoltnak, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy tartsa a kapcsolatot, erõsítse a kommunikációt a Balaton élõvilágának megõrzésén dolgozó intézményekkel, a térség önkormányzataival és civil szervezeteivel – tette hozzá.

Nagy István a miniszteri biztos további fontos feladati közt említette, a Balaton és a Kis-Balaton vízgyûjtõ területein lévõ szennyezõforrások beazonosítását, a tómeder rekultivációjával összefüggõ állami feladatok meghatározását, valamint a balatoni halak népszerûsítését.

Fotó: kormany.hu

Szári Zsolt beszámolt a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, valamint a halgazdálkodási társaság közös kutatásának eredményérõl, amelyben a horgász-etetõanyagok hatását vizsgálták a Balaton vízminõségére. Erre azért is volt szükség, mert egyes feltételezések szerint a horgászok etetõ-anyagainak szerepe lehetett a 2019-es balatoni algavirágzásban – idézte fel.

Ismertette: a kutatás részeként a horgászszokásokat vizsgáló kérdõíveket 2079-en töltötték ki. Az ezek alapján megfogalmazott becslések szerint a szabadidõs és versenyhorgászatok éves etetõanyag bevitele a Balatonba 2083 tonnányi. A tóba ez által juttatott foszformennyiség 8,4 tonnára tehetõ.

Szári Zsolt rámutatott: ez mindössze 5,1 százaléka a befolyókból Balatonba érkezõ foszforterhelésnek, a vízügy 2017-2019-es években mért átlagértékeihez viszonyítva. Ha figyelembe vesszük a halfogások és haltetemek által a tóból eltávolított, valamint a haltelepítésekkel bekerülõ foszformennyiséget is, akkor megállapítható, hogy a horgászat becsült hozzájárulása a Balaton algásodásért felelõs foszfor terheléséhez csekély, 2,9 százalékra tehetõ – emelte ki a miniszteri biztos a halgazdálkodási társaság honlapján elérhetõ tanulmány legfontosabb megállapítását.

Hangsúlyozta, változhatnak a trendek a Balatonnál, tovább nõhet a horgászok száma, a haltelepítések mennyisége, vagy népszerûsödhet a "fogd ki és dobd vissza" horgászat, ami miatt célszerû háromévenként megismételni a kutatást.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, ha a jövõben számottevõen romlana a halgazdálkodásnak a tó foszformérlegére gyakorolt hatása, többféle intézkedést is be tudnak vezeti, köztük az etetõanyag mennyiségének és összetételének szabályozását, de ez jelenleg nem indokolt.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés