Gazdálkodás

Szántóföld

Mikor, mivel és miért meszezzünk!

7 alapos indok a talajok meszezéssel történő javítására. III. rész

Javában zajlik az aratás de a legtöbb termelő mégsem elégedett sem a hozamokkal, sem a minőséggel. Annak ellenére, hogy tavasszal bőségesen volt csapadék, a gabonák alul teljesítenek és habár a napraforgók még tartják magukat, néhány helyen már a kukoricák is kínlódnak. Az előző két részben 4 alapos indokot soroltunk fel Calciprillel történő talajjavítás mellett, amit itt I. rész és itt II. rész olvashatnak.

Most további 2 indokot hoztunk a talajjavítás fontosságának bizonyítékaként.

  1. Miként erősiti a Calciprill a szár szilárdságát?

Az idén számtalan helyen tapasztaltuk, hogy az intenzív esőzések hatására a gabonák megdőltek, ráadásul jelentős részük még a virágzás előtt. Ezek a kalászok nem tudtak termékenyülni és nem hoztak termést. Azok a növények melyek a beporzás után dőltek meg, ugyan „hoznak szemet” de jelentős fertőzéseknek voltak kitéve és vagy nem tudtak rendesen fejlődni vagy a szemek még a kalászban kicsíráztak.

Azok a termelők akiknek megdőlt az állománya, óriási veszteségeket szenvedtek el.

A szár természetes szilárdágát a sejtfalakba beépült kalcium határozza meg. Amennyiben a tavaszi csapadékok hatására gyorsan megnyúlt szárba nem tud megfelelő mennyiségű Ca beépülni, úgy a szár megdől. Ez sok esetben akkor is bekövetkezik ha a talajban kimutatható a Ca. Hogy miért, azt a soron következő IV.-részben bővebben kifejtjük.

Az Omya Calciprill magas reaktivitású, gyorsan felvehető kalciumot biztosít a növények számára. A kalcium beépülésének hatására a növények szerkezeti stabilitása jelentősen növekszik, erősebb, ellenállóbb struktúra alakul ki. A növény így ellenállóbb lesz a környezeti hatásokkal szemben.  Az Omya Calciprill alkalmazásával tehát nem csak a talajt hanem a növények ellenállóképességét is eredményesen javítjuk

  1.  A talaj-pH hatása a kelésre valamint az egyenletes kezdeti fejlődésre.

Azt mindannyian tudjuk, hogy a jó termést jó vetéssel alapozzuk meg. Azt is tudjuk, hogy nem csak a magágy minősége, hanem tápanyagszolgáltató képessége is fontos. A lenti ábra egy Omya kísérletről számol be, ahol a kollégák azt figyelték meg, hogy az évszakok változásával miként változik a talaj pH-ja. Azt látjuk, hogy tavasszal, a vetés valamint a kezdeti fejlődés időszakában  a talaj felső rétegének pH-ja jelentősen csökken.

Forrás : Omya/MEAC – Kísérlet
Talaj : könnyű vájog talaj (CEC : 7.5 meq/100g)

Ez egy természetes folyamat ami minden tavasszal végbemegy, nagyrészt a talaj biológiai aktivitásának fokozódása valamint a tavaszi fejtrágyázások hatására alakúl ki. Az alacson pH pedig a tápanyagok felvehetőségét korlátozza. A csökkenő pH miatt a talajok tápanyagszolgáltató képessége akkor a legkedvezőtlenebb amikor a növényeknek leginkább szükségük van a tápanyagokra. Ráadásul , amint azt az alábbi kísérle is mutatja, mindez ép a vetés mélységében a legjelentősebb, ott ahol a leginkább szükség lenne rá.

Forrás : assessments on sandy soil at Omya-MEAC, France, experimental station

Az Omya Calciprill, magas reaktivitású kalcium-karbonát granulátummal minden körülmények között biztosítható a termesztett növények számára optimális talaj pH  és ezáltal az intenzív  tápanyagfelvétel a csíranövények számára is. Ez a folyamat segíti az egyenletes kelést és az egyöntetű fejlődést ami a jövő évi jó termés alapja. És mindezt olcsóbban mint gondolná.

Eddig 6 fontos érvet sorakoztattunk fel az Omya Calciprill alkalmazása mellett és jellemzően savanyú talajokon történő növénytermesztés kihívásaival foglalkoztunk. Ahhoz, hogy teljes legyen a kép, beszélnünk kell a semleges és lugos talajokról illetve a megemelkedett nátriumtartalmú szíkesekről is. A téma komplexitása miatt ezt a területett a következő, külön kiadásban fogjuk bemutatni.

 

Kádár Zoltán

www.omya-agrarium.hu

(X)

 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés