Gazdálkodás

Időjárás: változékony, esős, ködös keddünk lehet

Hétfő estig eső, sőt, még jég is hullhat, kedden hol vastagszik, hol szakadozik a felhőzet. A légmozgás mérsékelt marad.

Létrehozva:

|

Héfő estig az intenzív záporokat helyenként, elsősorban a Dunától keletre villámtevékenység kísérheti. Intenzív zápor vagy zivatar környezetében néhol – főként az ország délkeleti megyéiben – lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék (> 25 mm) és kisméretű jég is hullhat. Éjjel egyre több helyen képződik köd, sűrű köd, amely kedden a déli órákra jellemzően megszűnik vagy jelentősen ritkul.

Kedden kezdetben erősen felhős, párás, néhol ködös idő várható, majd főként az Alföldön és az Északi-középhegység térségében szakadozik, a Dunántúlon délutántól megvastagszik a felhőzet. Kezdetben helyenként még szitálás lehet, majd késő délutántól nyugaton eső, zápor várható.

Az ország nagy részén többnyire hétfőn még mérsékelt marad a légmozgás, de a Kisalföldön az északnyugati, kedden a délkeleti szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul.

 

omsz

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook