Gazdálkodás

Szántóföld

Garantálni kell a gazdák műtrágyaellátását

A műtrágyaárak drasztikus emelkedése az egész mezőgazdaságban és élelmiszeriparban érezteti hatását. Az áremelkedésnek számos összetevője van, a hazai piacot pedig a műtrágyakartellezés és Bige László minapi bejelentése is megingatta – hangsúlyozza a Magyar Gazdaszervezetek és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Mint ismeretes, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nemrég a teljes hazai műtrágyapiacot érintő kartellezést tárt fel, és 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre. A GVH vizsgálata szerint több hazai szereplő – köztük kiemelten a Nitrogénművek Zrt. és vállalatcsoportja – éveken át jogsértően akadályozta az árversenyt, valamint az importot. A magyar polgárokat, illetve a hazai gazdálkodókat közvetetten ért hatalmas károkozás mértékét pedig még megbecsülni sem lehet, hiszen alapvető mezőgazdasági inputanyagokról van szó. A MAGOSZ és a NAK üdvözli a GVH döntését, és a hatóságokat arra kéri, hogy a jövőben is szigorúan járjanak el az ilyen jellegű törvénysértések, inkorrekt magatartás esetében, valamint határozottan lépjenek fel annak megakadályozásáért. 

A két agrárszervezet felháborítónak tartja azt is, hogy a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa fenyegetésnek beillő nyilatkozatot tett a gazdák irányába, miszerint idén csak egy napig tervezik kiszolgálni a magyar vevőket, onnantól fogva májusig minden árut külföldre kötnek le. Vagyis aki azon a napon nem tud műtrágyát lekötni náluk, az jövő májusig nem is vásárolhat a monopolhelyzetben lévő cégtől. A MAGOSZ és a NAK egyetért az Agrárminisztérium álláspontjával, hogy a gazdálkodók érdekében minden lehetséges eszközt be kell vetni, biztosítani kell a hazai műtrágyaellátás biztonságát.

Az elmúlt időszakban a világ műtrágyapiacán jelentős áremelkedés tapasztalható. Ennek egyik okozója az energiaköltségek gyors és jelentős növekedése. Ugyanis a nitrogéntartalmú műtrágyák előállításához nélkülözhetetlen – a költségek legnagyobb részét adó – földgáz az előző év ugyanezen időszakához képest több mint tízszeres áron cserél gazdát a tőzsdén. Míg 2020 októberében az átlagár megawattóránként 14 euró körül alakult, addig a múlt hónapban a földgáz európai ára 156 eurónál járt. Emellett a forint alacsonyabb árfolyama és a nemzetközi szállításoknak a koronavírus-járvány kapcsán helyenként és időnként fellépő akadályai is az áremelkedés irányába hatottak és hatnak.

A mezőgazdaságban a műtrágyák árának emelkedése jelentős költségnövekedést eredményez, ami túlmutat a szántóföldi és kertészeti növénytermesztésen, a költségnövekedés az állattenyésztésbe, élelmiszeriparba is áttevődik. Példaként: míg egy intenzíven termelő, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodó korábban hektáronként 50-85 ezer, jelenleg már 205-255 ezer forint értékben juttat ki a földjére műtrágyát. Ugyan a termények ára is emelkedett, de a termelők nem realizálhatnak többlethasznot, sőt veszteségesek lehetnek a drasztikus inputanyagár-növekedés miatt. Továbbá a műtrágyaár jelentős emelkedése miatt sokan nem tudják majd a szükséges összeget fordítani a kívánt termésszint eléréséhez.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés