Gazdálkodás

Szántóföld

Dolgos kezekre van szükség a mezőgazdaságban

A kormány megháromszorozta az előző hét év vidékfejlesztési forrásait.

Országos romaintegrációs konferenciát tartottak tegnap és ma „Közös dolgaink” címmel a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolában. Az eseményen a kormány is képviseltette magát, Hoppál Péter kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos köszöntője után Nagy István agrárminiszter is felszólalt. A tárcavezető az Agrárminisztérium romákkal kapcsolatos törekvéseiről, a roma munkaerő agráriumba való becsatornázásának lehetőségeiről tartott előadást.

fotó: maxpixel.net

– A mezőgazdaságnak minden dolgos kézre szüksége van, és pont a járvány idején láttuk azt, hogy nagyon hiányzott a munkaerő, amikor a határok lezárultak, és a külföldi munkavállalókra nem lehet számítani, hogy elvégezzék azokat a feladatokat, amelyek nélkülözhetetlenek a termények betakarításához – nyilatkozta a Dunántúli Naplónak Nagy István. Hozzátette: a magyar mezőgazdaságnak szüksége van a romák dolgos két kezére is. Jöjjenek és találják meg a boldogulásukat benne!

Az agrárminiszter kifejtette, mintegy tizenkétezer diákot képeznek a mezőgazdasági szakképző intézményekben. – Ezekben kiemelten kell foglalkozni a roma diákokkal, hogy ha beiratkoztak, csinálják is végig. De a felnőttekről is gondoskodni kell, hogy ne csak az idénymunka legyen elérhető számukra, hanem teljes munkaidőben részévé váljanak egy családi gazdaságnak. Végig kell gondolni, hogy milyen támogatás kell ahhoz, hogy egy ilyen családi vállalkozás befogadja ezeket a munkavállalókat – mondta. Nagy István szerint ez sokkal jobb megoldás, mint évről évre szezonális munkásokat betanítani.

– Az, hogy a magyar kormány megháromszorozta az előző hét év vidékfejlesztési forrásait, jó lehetőség a cigányság számára is a fölzárkózásra – emelte ki a tárcavezető, hozzátéve: „Ki munkaerőként, ki vállalkozóként, ki őstermelőként meg tudja találni a vidék Magyarországán a helyét és szerepét”.

agrotrend.hu / bama.hu

Tovább olvasom

Támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés