A szántóföldi kártevők természetes ellenségei

A szántóföldi növénytermesztés során rengeteg állati károsító veszélyeztetheti a termesztés sikerességét és gazdaságosságát konvencionális és biotermesztési környezetben egyaránt. Sajnálatos módon a konvencionális termesztésben hazánkban még szinte kizárólagosan a kémiai védekezésre támaszkodva igyekeznek elhárítani a kártevők okozta problémát. Mind ezt annak ellenére teszik a gazdálkodók, hogy az integrált növényvédelem elemeinek alkalmazása már évek óta jogszabályban rögzített kötelezettségük. 

A biotermesztés során az integrált növényvédelem valamennyi lehetséges eszközét igyekezni kell felhasználni annak érdekében, hogy a kártevők populációját a gazdasági kártételi küszöbérték alatt lehessen tartani. Az agrotechnikai, műszaki és genetikai védekezési eszközök mellett merő botorság lenne, ha nem támaszkodnánk a fellépő kártevők természetes ellenségeire. Ha kellő mennyiségben vannak jelen a bioszántóföldi területeken, akkor egymagukban képesek lehetnek visszaszorítani egyes károsítók felszaporodását. 

A természetben „rendelkezésre álló” hasznos élő szervezetek az apró fürkészdarazsaktól kezdve a nagytestű ragadozókig (ölyvek, baglyok, menyét, nyest, stb. ) az esetek döntő hányadában akkor tudnak eredményesen és gyorsan fellépni a kártevők ellen, ha a táblák környezetében más, alternatív táplálékforrásokon folyamatosan jelen vannak, már felduzzasztották populációikat, és nem csak a szántóföldi kultúrán felszaporodó szervezetre tudnak támaszkodni. Így a polifág predátorok és parazitoidok azok, amelyekre egy biogazdálkodó számíthat. Predátorok (ragadozók) azok a szervezetek, amelyek a zsákmányállatot elfogják, megölik és elfogyasztják. A parazitoidok a lárvafejlődés során használják a gazdaszervezet testét táplálékforrásként, és végülis a gazdaszervezet pusztulását okozzák. Nézzünk néhány gyakorlati példát a hasznos élő szervezetek felhasználására és lehetséges védelmére:  

A mezei rágcsálók ragadozói 

A mezei rágcsálók szinte mindenütt előfordulnak. A hazai szántóföldeken általában a mezei pocok (Microtus arvalis) a leggyakoribb, de az alföldi élőhelyeken sokszor a güzüegér (Mus musculus spicilegus) a domináns. Erdősültebb területeken az erdei egér (Apodemus silvaticus), a háta közepén fekete csíkot viselő pirók egér (Apodemus agraricus), valamint a meglehetősen nagytestű sárganyakú erdei egér (Apodemus flavicollis) populációi nőhetnek időnként hatalmasra. Vizes élőhelyeken a rendkívül rejtőzködő kósza pocok (Arvicola terrestris) károsításával is számolni kell. 

A különféle mezei rágcsálók életmódja, napi bioritmusa is más. Ugyanakkor jelentős biomasszát testesítenek meg egy adott területen, amelyet a környék ragadozó állománya sem szokott figyelmen kívül hagyni. A biotermesztő területeken eleve számolunk is a környezetből belátogató ragadozók tevékenységére és eleve úgy állunk hozzá a dolgokhoz, hogy a táblák környezete nem egyfajta szükséges rossz, hanem egy olyan élettér, amely kedvezően hathat a táblákon levő növényállományokra. Sok szőrmés ragadozó kedvenc tápláléka a mezőgazdasági táblák környezetében élő mezei rágcsálók tömkelege. Nekünk csak annyi a teendőnk, hogy nem zavarjuk őket, illetve a növényállományt minél tovább fenntartjuk a területen. A nyest, menyét, hermelin és társai nem szívesen vadásznak nagy, nyílt területeken, ahol semmi búvóhely sincs. Lehetőleg ne alakítsunk ki óriási táblákat, mert így a tábla környezetéből bejövő hasznos szervezetek szerepe is minimális. Ha nincs biodiverzitás, akkor nincs mire támaszkodni! 

A szőrmés ragadozók mellett „szárnyas fejvadászok” csapatai is szívesen tömik meg a begyüket a szántóföldek rágcsálóival. Egy részük klasszikus sík terepen vadászó ragadozó (ölyvek, vércsék, baglyok), más részük vizes élőhelyekhez kötődő ragadozó (rétihéják), amelyek csak egyszerűen élnek a sok rágcsáló nyújtotta táplálék bázis lehetőségével. Ugyanakkor a hagyományosan vízhez kötődő gázló madarak (gémek, kócsagok) is gyakorta tömegesen táplálkoznak a rágcsálókkal erősen fertőzött területeken. 

A kimondottan rágcsálókkal táplálkozó ragadozó madarak hasznos tevékenysége hatékonyan segíthető T-fák leütésével a rágcsálókkal fertőzött tábla részekre. Ezekre igen szívesen kiülnek nappal az ölyvek, vércsék, éjszaka meg a baglyok. Mindaddig ott lesznek, amíg a rágcsálók mennyisége olyan alacsonyra le nem csökken, hogy már nem éri meg rájuk vadászni. Ez messze a kártételi küszöb alatti érték. A T-fák vándoroltatásával gyakorlatilag minimális költséggel le lehet apasztani a rágcsálók számát. Nyilvánvalóan ez a módszer csak abban az időszakban hatékony, amikor a mezei kultúrák magassága még lehetővé teszi a madarak számára a vadászatot (40 – 45 cm). Külön előny, hogy a baglyok az éjszaka során olyan roppant nehezen pusztítható, rejtőzködő életmódú rágcsálókat is levadászhatnak, mint a kósza pocok. Ezt a károsítót még a konvencionális termesztés során is nagy művészet eltávolítani egy adott területről. Hírhedten ember- és fénykerülő. Csak éjjel jön fel időnként a felszínre. 

A rétihéják és a gázlómadarak esetében T-fákat felesleges kihelyezni. Itt csak annyit tudunk csinálni, hogy a ragadozók tömegesebb jelenléte esetén tartózkodunk azok zavarásától. Egy részük, különösen a téli vendég ritka rétihéja fajok hírhedten emberkerülők, így ha fokozottabb emberi tevékenységet észlelnek valahol, akkor onnan – kiváló repülők lévén – villámgyorsan odébb állnak.  

A levéltetvek természetes ellenségei 

A szántóföldi növénytermesztés során szinte minden kultúrában előforduló károsítók a különféle levéltetvek. A kártételük többféle lehet. A közvetlen víz és tápanyag felvételük is jelentős, de sok esetben az általuk közvetetten okozott károk súlyosabbak. A zöldborsó-levéltetű (Acyrthosiphon pisum) pl. a bimbókon, virágkezdeményeken szívogatva azok elrúgása révén okozhat durva termés kiesést. A napraforgón gyakorta megjelenő sárga szilva-levéltetű (Anuraphis helichrysi) és fekete répa-levéltetű (Aphis fabae) szívogatása nyomán felhólyagosodnak a levelek és a fejlődő virágzaton a szürkepenész (Botrytis cinerea) sokkal szívesebben telepszik meg. A növényi vírusok egyik legfontosabb szervezetei szintén a levéltetvek, közülük is kiemelkedik a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae). 

A levéltetveknek számos természetes ellenségük van. Rengeteg rovarnak, de még madaraknak is fontos táplálékai. Ennél a kártevő rovarcsoportnál is érvényes az a rágcsálóknál már megemlített tétel, mely szerint a polifág, így a táblák környezetében fellelhető alternatív táplálékforrásokat is felhasználó szervezetek a leghasznosabbak, mivel a levéltetvek felszaporodásának elején kellően nagy egyedszámban jelenhetnek meg a táblán. 

Az egyik leggyakoribb és legfontosabb levéltetű pusztító rovarcsoport a katicabogarak. Évente több nemzedéket nevelnek, imágó alakban telelnek át és mind a lárva, mind pedig az imágó aktív ragadozó. E tekintetben az invazív harlekin katica is (Harmonia axyridis) hasznos szervezetnek bizonyul. A katicabogaraknak sok esetben nincs szükségük nagy levéltetű kolóniákra a peterakáshoz és a táplálkozáshoz. Ez igen nagy előny a termesztők számára is, hiszen az aktívan mozgó katicabogár imágók, majd később a lárváik aktívan keresik a táplálékukat és ez által könnyedén megtalálhatják a még kisebb kolónia kezdeményeket, vagy a magányos egyedeket is. 

Fontos levéltetű pusztító csoport a zengőlegyeké. Ezek a meglehetősen gyakori legyek könnyedén felismerhetőek arról, hogy a szárnyaikat gyorsan rebegtetve képesek egy helyben lebegni a levegőben. Fajtól függően évente egy, de akár négy nemzedékük is lehet. Az imágók jelentős része jól repül. A kifejlett legyek viráglátogatók, míg lárváik aktív levéltetű pusztítók. Ugyanakkor néhány fajuk a peterakás tekintetében meglehetősen finnyás és csak igen nagy levéltetű kolóniákra hajlandó petéket rakni. A zengőlegyek imágóinak viráglátogató tevékenysége egyrészt felértékeli őket, mint alternatív beporzó szervezeteket, másrészt rendkívüli módon hangsúlyozza a virágos növények jelenlétének fontosságát a mezőgazdasági táblák környezetében. 

A különböző fátyolkák szintén nagy levéltetű pusztítók. Kiváló rejtő színük miatt nehéz észrevenni őket a növényeken. Hosszú nyélen ülő tojásaikat a már nagyobb levéltetű kolóniák közelében rakják le. Ugyanakkor az áttelelt imágók a magányos levéltetveket is hatékonyan levadásszák. Mind a lárvák, mind pedig a kifejlett fátyolkák ragadozó életmódúak. 

Ne feledkezzünk meg a ragadozó rovarok mellett a parazitoid fajokról sem. Meglehetősen sok fürkészdarázs faj él hazánkban is a szabadban, de biológiai védekezés céljára (zárt termesztő berendezésekben) az Aphidius colemani fürkész faj hazánkban is beszerezhető és alkalmazható. E picike rovarok szintén polifágok és a lárva kifejlődéséhez használják fel a levéltetvek testét. A fürkész egyenként belehelyezi petéjét a levéltetűbe, majd a kikelő lárva belülről felfalja azt. Közben a levéltetű vastag kutikulájú, felfúvódott múmiává alakul át. Ezeket a levéltetű kolóniákban könnyedén fel lehet ismerni, akár szántóföldi akár kertészeti kultúrákon. 

Segítőkész rovarok elméletileg vannak tehát bőségesen. Mit tegyünk, hogy hasznos tevékenységüket segítsük? Először is ne pusztítsuk őket! Az előrejelzési céllal kihelyezett színcsapdák, sárga ragasztós lapok ezeket a hasznos rovarokat is megfogják és elpusztítják. A sárga lapok szelektivitása gyakorlatilag nulla. Akár véletlenül kint felejtve ezeket igen sok hasznos rovart pusztíthatunk el. Lehetőleg olyan környezetet alakítsunk ki a tábláink mellett, amelynek faji összetétele minél tarkább és lehetőleg még a nyár közepén is legyen köztük olyan virágos növény, amely nektár forrásként minden rovarfaj számára elérhető. Erre a célra pl. egyes pillangós fajok a beporzási szelektivitásuk miatt nem alkalmasak. Lehetőleg minél kisebb táblákat alakítsunk ki (nyilvánvalóan a gépi művelést is figyelembe vevő ésszerű mértékben), hogy a környezet minél nagyobb hatással lehessen a tábla életére. Ha a biotermesztésben (is) engedélyezett, levéltetvek ellen hatékony készítményeket használnánk, úgy azt minél hamarabb, még a levéltetvek felszaporodásának elején alkalmazzuk. Kárt okozni ekkor még jó eséllyel nem lesz idejük, ráadásul a levéltetvekre épülő predátor és parazitoid szervezetek ekkor lehet, hogy még csak elenyésző mennyiségben lesznek jelen. Természetes ellenségektől hemzsegő levéltetű kolóniákat ne kezeljünk! Bízzunk a segítőinkben. 

agrotrend.hu / ÖMKi