Vulcan Hibrid 40 és Vulcan Hibrid 60 univerzális lombtrágyák
Több vármegyét érintően kezdeményezte az afrikai sertéspestis miatt életben lévő korlátozások eltörlését a Nébih – adta hírül a VG.hu.
A kukorica a tavalyi év tapasztalatai ellenére is úgy gondolom, hogy továbbra is a magyar mezőgazdaság meghatározó növénye, mint vetés szerkezetben, mint nemzetgazdasági hozamban.
Az intenzív gazdálkodást folytató termelők között a biostimulátorok használata ma már elfogadott gyakorlat, ugyanakkor az új AKG és AÖP nyújtotta kiemelkedő támogatás jelentősen hozzá fog járulni...
A szokásosnál 25%-kal több acetamiprid hatóanyag hektáronként.
Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” és „Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása” című, rendkívül sikeres pályázati felhívásokat ismét meghosszabbította, 2023....
Március elején csaknem 11%-kal kevesebb alma vár értékesítésre a francia tárolókban, a tavalyinál jellemzően 17%-kal magasabb áron.
Az európai hatóanyag felülvizsgálati eljárások (visszavonás vagy megújítás) számos új kérdést vetnek fel a magyarországi kalászos termesztéstechnológiát illetően is. A KITE célja a korszerű és innovatív...
Hazánk egyik legjelentősebb gyümölcsfaja az alma. A rügyfakadástól virágzásig tartó időszakban a növényvédelmi munkák célja a kórokozók, illetve a kártevők áttelelő alakjainak irtása, tovább fejlődésének megakadályozása....
Helyenként mínusz 8°C-os fagy pusztított a fenológiában a szokásosnál előrébb tartó osztrák ültetvényekben.