Kertészet

Nagyon jó évjárat kerülhet a pincékbe

Bár még az elején vagyunk, az eddig leszüretelt szőlő mennyisége közepes, minősége azonban nagyon jó – mondta az InfoRádiónak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja.

Az idei szüret is – a szokásoknak és a természet rendjének megfelelően – a legkorábbi érésű csabagyöngyével kezdődött mintegy tíz nappal ezelőtt, pár napon belül pedig lezárulhat az 5-6 éve töretlen népszerűségnek örvendő Irsai Olivér szőlőfajtának a begyűjtése is – közölte az InfoRádióval Varga Péter.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja elmondta, a szüreti időszak Magyarországon jellemzően október közepéig, végéig szokott tartani, de a borkülönlegességek, így egy egyedi tokaji, vagy más késői szüretű, esetleg egy jégbor esetében, ha az évjárat úgy adja ki, akár november–decemberig is elhúzódhat.

Fotó: wikipedia

Kiemelte, miután még nagyon az elején tart a szüret, szinte valamennyi főbb fajta leszedésére ezután kerül majd sor. Így a móri borvidéken az ezerjó, a királyleányka, a rajnai rizling, a sauvignon és szürkebarát is, amelyek nagyobb területen találhatók meg. Országos szinten a furmint, az olaszrizling, a hárslevelű, a zöld veltelini, a kunsági régióban a bianca, a vörösboros vidékeken pedig a merlot, a cabernet sauvignon és cabernet franc mind-mind hátravan. Ráadásul sok helyen a kék szőlők még csak az elmúlt egy hétben színeződtek el, így azok még sok időt fognak a tőkén tölteni – magyarázta.

Varga Péter arra is kitért, a már említett két korai fajta – csabagyöngye, Irsai Olivér –, hasonlóan más gyümölcsökhöz, megsínylette a tavaszi fagyokat, a móri borvidéken mindenképpen, ezért a termésátlag közepesnek mondható ezen szőlőknél, semmi esetre sem erős, viszont  a minősége nagyon szép.

A többi fajtánál a tavaszi aszályos időszak, illetve az elmúlt hetek rengeteg csapadéka nem feltétlenül kedvezett, de a szakember meglátása szerint megfelelő növényvédelemmel és zöldmunkával, illetve "ha a Jóisten is velük van”, tehát az időjárás az ősz további felében kedvező lesz, akkor nagyon jó évjáratot tudnak majd a pincékbe szüretelni.

agrotrend.hu / Infostart

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés