Kertészet

Keresik a magyar paprikát – Szakmai nap Szentesen

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Magyar Paprika Napot Szentesen. Az idei alkalommal érkezett eddig a legtöbb, közel háromszáz résztvevő az eseményre, így elmondható, hogy országos súlyú lett a szakmai találkozó. A rendezvény fő témája a biológiai növényvédelem és a termelők számára elérhető fejlesztési lehetőségek volt.

A Megyeházán találkoztak a paprikatermesztés iránt elkötelezett szakemberek a kilencedik Magyar Paprika Napon, a konferencián rekordszámú, közel háromszáz résztvevõ jelent meg – írja a Délmagyar. A szakmai összejövetelen szó esett a termelõk elõtt megnyíló pályázati lehetõségekrõl, a komplex integrált paprikahajtatásról, a növényvédelmi nehézségekrõl, a biostimulátorokról és a növényvédõ szerek fejlõdésérõl is.

A nap házigazdája, Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke kérdésünkre elmondta, a DélKerTÉSZ termelõi teszik a dolgukat, folyamatosan szállítják az árut.

– Március után volt egy kis megtorpanás, de utána kiegyensúlyozottá vált a kereskedelem. Az árak 4-6 százalékkal csökkentek a paprikaféléknél, de az elsõ osztályú minõségben nagyjából maradt az elõzõ évi szinten. Nagy az érdeklõdés a magyar termékek iránt, az emberek számára is fontos, hogy megbízható helyrõl származó, friss, vitamindús termék kerüljön az asztalukra. Összességében a friss piaci termékek hozták a tavalyi szintet, bizakodóak vagyunk az évet tekintve – összegzett Nagypéter Sándor.

Fotó: DélKerTÉSZ

A DélKerTÉSZ vezetõje hozzátette, az elmúlt idõszak megmutatta, hogy felértékelõdött az integrációk, a szövetkezések jelentõsége.

– Úgy látom, egyre nagyobb szerepe van a szervezõdéseknek, egyfajta integrációs koncentráció fog bekövetkezni. A szövetkezetünk is biztosítja a fejlõdés lehetõségét a termelõinknek, szaktanácsadással segítjük õket, hogy megfelelõ mennyiségben és minõségben tudjanak elõállítani.

Fotó: DélKerTÉSZ

Az ágazat helyzetérõl Ledó Ferencet, a Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeb elnökét kérdeztük. – 180-185 ezer tonna paprikát termelnek az országban, ezzel április végétõl november végéig önellátóak vagyunk, június elejétõl október végéig pedig 25-30 ezer tonna étkezési paprika exportra is jut. Az idei év átlagosnak mondható, növényvédelmi szempontból nehezebb volt, és ugyan volt már jobb is, de nem volt rossz. Zajlik egy generációváltás is, sok kisebb termelõ öregedik ki, a helyükre lépõ fiatalok pedig korszerû technikával, nagyobb területen dolgoznak – mondta el Ledó Ferenc.

A termelõk számára elérhetõ támogatásokról dr. Feldman Zsolt mezõgazdaságért és vidékfejlesztésért felelõs államtitkár elmondta, október végén indul az a 30 milliárd forintos program, ami a gazdálkodók üvegházépítését segíti. Ez ahhoz járul hozzá, hogy biztonságosabban tudjanak minõségi terméket elõállítani, tette hozzá az államtitkár.

agrotrend.hu / Délmagyar

 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés