Kertészet

Hihetetlen ára lesz az idén a magyar cseresznyének

Nem kedvezett a tavaszi időjárás a korai gyümölcsnek, most pedig a sok eső jelent gondot – ez eredője a magas árnak.

Hunyadi István, a Fruitveb szakmai igazgatója szerint bár a gyümölcs szezonja még nem kezdődött el, de a becslések szerint akár 2500-3000 forintot is kérhetnek a cseresznyéért kilónként. Az ATV Start című műsorában elmondta, hogy a tavaszi fagyok csökkentették a kínálatot, és az időjárás sem kedvez, hiszen nincs nagy tömegben érő áru egyszerre, ami lejjebb nyomná az árakat – írja az Infostart.

Fotó: MTI

A szakmai igazgató felhívta a figyelmet, hogy a cseresznye olyan gyümölcs, ami hajlamos a repedésre, ezt a nagy mennyiségű csapadék okozza. A korai fajtáknál már észlelik ezt a problémát, ilyen gyümölcsért pedig kevesebbet ad a kereskedő.

Hunyadi István szerint a cseresznyénél most még nagyon korai stádiumban vagyunk, a szezon csúszott nagyjából két hetet, de a hazai termelésben a korai fajták most kezdenek érni, itt a méretre kell figyelni. A nagy méretű, akár 3 centiméter átmérőjű cseresznye valószínűleg nem magyar, mert a most érő kategóriák még nem tudják hozni ezt a méretet, ez majd később várható.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés