Kertészet

Hamarosan csökkenhet a hazai zöldségfélék ára

Megjelent a piacokon a hazai termesztésű paprika, paradicsom és uborka, amelyekből minőségben és mennyiségben megfelelő áll majd a vásárlók rendelkezésére. Még a hideg időjárás sem lassította le az érési folyamatokat, aminek bizonyára mindenki örül, viszont azt, hogy milyen áron tudjuk megvenni ezeket a termékeket, az már egy másik kérdés.

A választ részben az infláció mértékében kereshetjük, valamint ezzel összefüggésben a termelési költségek változásában. Nagypéter Sándor, a Szentesi DélKerTÉSZ elnöke a szezon kilátásairól azt nyilatkozta, hogy ezeknél a friss piaci termékeknél megkezdődik a mennyiség felfutása, ami elvezet az árak csökkenéséhez. A mértéke azonban kérdéses, hogy az előző időszakhoz képest mekkora lesz ez az áresés. Mint mondja, a DélKerTÉSZ is abban érdekelt, hogy a fogyasztók minél alacsonyabb áron jussanak hozzá ezekhez a termékekhez, de az önköltségi árakat több tényező is befolyásolja, így a tavaly megváltozott inflációs környezet.

– A szolgáltatási szektorban éves szerződések vannak, például a tavalyi év elején érvényes szerződések voltak az irányadók 2022-ben, így a nehézségek még nem mindjárt jelentkeztek, hanem az év közepén. Az elszabadult imputáraknak megfelelő új együttműködéseket ezért ebben az évben kezdték el érvényesíteni a szolgáltatók és jellemzően 15-20 százalékkal növekedtek a díjak. Azt nem szabad egyetlen termelőnek sem felróni, hogy készleteket halmozott fel, ugyanis a következő termelési ciklusát biztosította be az imputanyagokkal. Jó példa erre a műtrágya, amelynél komoly ellátási zavarok voltak az elmúlt években, viszont a tavalyi nyárhoz képest januárban sokkal olcsóbb volt az ára. Ezzel párhuzamosan a növényvédőszerek ára rohamos mértékben növekedtek az elmúlt egy-két hónapban, de az árammal összefüggő szerződések is a tavalyi, akkor érvényes piaci árak szerint jöttek létre. A mezőgazdaságban a biztosra kell menni – ez az alapja a szerződések kötésének –mondta Nagypéter Sándor, aki szerint szorgalmazni kellene, hogy az élelmiszeripar és a mezőgazdaság is kerüljön be a védett kategóriába, amely 80 forint / KW egységárat takar. Ez jelentősen befolyásolná pozitív irányban az infláció letörését, mert a legnagyobb tétel a fűtött, hajtatott üvegházi és fóliaházas termelésben az áramköltség. A termálkincs rendelkezésünkre áll, de azt az egyik pontból a másikba el kell juttatni, ami jelentős áramfelhasználással jár.

A geotermikus energiában rejlő adottságaink kiemelkedők, melyet nem csak a hazai ellátásban lehet kihasználni, hanem Közép-európai szinten is kitörési pontot jelenthet a friss magyar paprika és paradicsom kereskedelmében. További érvként hozza fel Nagypéter Sándor a szállítási távolságot, ami sokkal rövidebb, mintha egy harmadik országból hozatnánk erre a kontinensre. A frissesség és a minőség is sokkal magasabb színvonalú, hiszen az uniós szabványértékek szigorúbbak, mint más unión kívüli országokban, ezért ezt az adottságunkat érvényesíteni kell szerte Európában. 

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu

 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés