Kertészet

Felütötte fejét a pettyesszárnyú muslica

A termés 80-100 százalékát is elpusztíthatja egy új muslicafaj. 2012-es magyarországi megjelenése óta szinte mindenhol elterjedt és nagyon nehéz védekezni ellene. Az InfoRádió Jordán Lászlót, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelmi igazgatóját kérdezte.

Az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének munkatársai elsőként 2012-ben észlelték a foltosszárnyú (pettyesszárnyú) muslica (Drosophila suzukii) néhány példányát Magyarországon, elsősorban az autópályák pihenői mentén, tehát nagy valószínűséggel a turistaforgalomnak, illetve a behozott gyümölcsöknek, azoknak eldobált maradványainak köszönhetően terjedt el a faj. A gyümölcsmuslica elsősorban abban különbözik a korábban ismert fajoktól, hogy nemcsak a beteg, sérült, esetleg rothadó gyümölcsbe, hanem az egészséges, érőfélben lévő, vagy már érett gyümölcsben is lerakja a petéit – magyarázta az InfoRádióban a Nébih növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelmi igazgatója.

A rovar minden bogyósgyümölcsöt, köztük is leginkább a málnát és a szamócát támadja meg, legkevésbé az alma és a körte van kitéve a veszélynek, bár már ezek esetében is jeleztek kártételt – tette hozzá Jordán László.

Idén a rovar számlájára írható károk időben és térben eltérően jelentkeztek, tehát voltak olyan területek, ahol hatalmas károkat okozott, másutt viszont kevésbé jelent meg. Sokat számított az időjárás, ugyanis ez a muslica nem kedveli a szárazságot, hőhullámokból és aszályos időszakokból pedig több is kijutott az idén. Ugyanakkor az esősebb, párásabb periódusokban megtalálta magának a tápnövényt, és olyankor komoly károkat tudott okozni – fogalmazott a szakember, kiemelve: a foltosszárnyú muslica képes a termés 80, de akár a 100 százalékát is elpusztítani, ilyen mértékű kárról idén azonban nem érkezett jelzés Magyarországról.

Ami a védekezést illeti, van rá mód, azonban nagyon nehéz, miután az érő félben lévő gyümölcsöt támadja meg, és csak nagyon rövid idő áll rendelkezésre a beavatkozás és a betakarítás között, márpedig figyelembe kell venni az élelmezés-egészségügyi várakozási időt, aminek a betakarításig el kell telnie.

Jordán László végezetül azt is elmondta, hogy a foltosszárnyú muslica első, 2012-es észlelését követően viszonylag gyorsan, néhány év leforgása alatt nagyon elterjedt és mára gyakorlatilag mindenütt ott van, így jószerivel csak az évjárathatást lehet esetükben érzékelni, vagyis ha kevesebb van, akkor az a kedvezőtlenebb, ha több, az a kedvezőbb időjárásnak köszönhető.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés