Kertészet

Csabagyöngyéből lesz pálinka és szőlőlé

Elkezdték a minap a csabagyöngye szüretét is a Kenderföldeken található városi szőlő- és gyümölcsültetvényben, aminek üzemeltetését tavaly adta át az önkormányzat egy vállalkozónak. Opauszki Zoltán, a helyi turisztikai egyesület elnöke elmondta, szeretnék, hogy a szőlőből készült termékek – így pálinkák és levek, lekvárok és befőttek – szezonális kínálatként jelenjenek meg a békéscsabai éttermekben.

Több ezer tőke, ötfajta borszőlő és kilencfajta csemegeszőlő található a területen – mondta Molnár Péter, az ültetvényt üzemeltető vállalkozó. Hozzáfűzte, a minap kezdték el a szüretet.

fotó: maxpixel.net

A csabagyöngye a hűvös tavasz miatt kéthetes csúszásban van, így közben immár beérett több fajta között például az Irsai Olivér is.

Tavasztól metszettek, növényvédelmi és karbantartási munkálatokat végeztek, a kánikula és aszály miatt folyamatosan öntöztek, mostanra pedig beérett a munka gyümölcse. A tavalyinál több termésre számít idén a vállalkozó.

Elmondta, hogy az előző évi kapcsolatoknak és a kiépült stabil vevőközönségnek köszönhetően a remélt mennyiség kétharmadát le is kötötték, magánszemélyeknek és egy üzletláncnak értékesítik a szőlőt, de péntekenként és szombatonként úgynevezett „szedd magad” akciókat ugyancsak szerveznek. Molnár Péter kiemelte, partnerek abban, hogy erősítsék a csabagyöngye brandet, márkát, és hogy feldolgozott termékekkel szolgálhassák ki a békéscsabai vendéglátóhelyeket, éttermeket.

Ugyanis ez lenne az egyik fő cél, ezzel kapcsolatban több egyeztetés is volt az elmúlt napokban, és megállapodás született – erről beszélt Opauszki Zoltán, a Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke. Elmondta, a szezonális kínálat részét képeznék a feldolgozott termékek az egyezségben részt vevő három békéscsabai étteremben. Mindezt egy reklámkampánnyal is népszerűsítenék, hogy lássák a vendégek, az érdeklődők, hogy létezik egy, a városhoz kötődő szőlőfajta, és hogy az számos formában megjeleníthető a gasztronómiában.

Ismertette: lesz a csaba­gyöngye szőlőből pálinka, ami kereskedelmi forgalomban is megjelenik majd, de lesz belőle szőlőlé, lekvár, befőtt, zselé, mustméz, illetve éretlen szőlőből készült verjus is. Hangsúlyozta, a mostani egy tesztidőszak lesz, hogy az egyezségben részt vevő felek lássák a tapasztalatokat, és hogy a jövőben annak mentén folytathassák a közös munkát.

A város tanácsnokaként hozzátette, szerinte megfelelő kezekben van a városi ültetvény, gondozott a terület, és fontos, hogy az üzemeltetőben van nyitottság a feldolgozott termékek felé.

Hanó Miklós alpolgármester elmondta, a városi ültetvény létrehozásával annak idején az volt a cél, hogy emléket állítsanak Stark Adolf munkásságának – akihez köthető a csabagyöngye nemesítése –, illetve, hogy jelezzék, Békéscsabán egykor komoly hagyománya volt a szőlőtermelésnek, ezért telepítettek többfajtát is.

A több mint kéthektáros ültetvényt a közfoglalkoztatási program keretében alakították ki, és azért választották helyszínként a Kenderföldeket, mert a bányatavak szomszédságában lévő terület megfelelő klímával rendelkezik.

Kiemelte, az ültetvény génbankként is szolgálhat.

agrotrend.hu / beol.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés