Állattenyésztés

Gazdálkodás

„Válaszd a kiváló ízű, fenntartható és természetes juhhúst. Keresd az európait!”

A Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet részéről Dr. Kukovics Sándor ügyvezető igazgató és Bátor Árpád alelnök a mai sajtóeseményen mutatta be az elnyert Európai Uniós pályázat előzményeit és indokoltságát, amelynek célja az európai juh- és kecskehús fogyasztásának népszerűsítése Magyarországon és Spanyolországban. Dr. Jávor András a juhágazat jövőjéről is beszélt előadásában. Az elnyert EU támogatású spanyol-magyar multi promóciós program nemcsak a két ország ágazatainak együttműködését jelentette, hanem esélyt adott a spanyol fejlesztések megismerésére és hasznosítására, valamint a hazai eredmények spanyol kollégák számára való átadását is lehetővé tette.

A program fő célkitűzései a következők voltak: – újra ismertté tenni a bárány- és juhhúst az azt elfelejtő városi, főleg fiatal lakosság számára, – megváltoztatni a juhhúsról hangoztatott téves képzeteket (zsíros, nehezen elkészíthető, szakértelmet igényel) és egészséges, könnyen elkészíthető ételt kínálni számukra, amely a más, olcsóbb húsféleségekkel is versenyképes lehet, – emellett a társadalom egésze számára fenntartani azt a szolgáltatást, amit a vidék és a táj fenntartásban a juhászat végez – írja honlapján a Magyar Állattenyésztők Szövetsége.

A kampány főbb üzeneteit és elemeit Dr. Soós Mihály ismertette, aki az InnoFood Marketing Kft. ügyvezetője. A pályázat 2018. január 1-től indult el, amelynek keretében először az online kommunikációs csatornák alapjai készültek el. Ennek során elkészült két honlap, egy a fogyasztók számára (www.barihus.hu), egy pedig a Horeca szektor számára (www.szervezetek.barihus.hu). Ehhez kapcsolódóan kialakításra került két Facebook-oldal is, amelyek ugyanezt a két célcsoportot célozzák meg (Bari-info, Bari-info Horeca). A pályázat időtartama alatt, 3 éven át, ezeken a csatornákon keresztül is közlésre kerültek a legfontosabb információk, újdonságok az érintettek számára. A három év alatt több mint 3 millió elérést értek el a kampánnyal az online platformokon.

A stratégia részeként nem csak online kommunikáció került megvalósításra, hanem a hagyományos/klasszikus csatornákon keresztül is, mint például a nyomtatott sajtó, a TV, vagy a rádió. Ezen belül televíziós és rádiós interjúkon, valamint nyomtatott sajtóban megjelent hirdetésekkel közvetítették a kampány üzeneteit. Ezeken a csatornákon keresztül több mint 3,3 millió embert értek el a kampánnyal.

A pályázati forrásból megvalósításra került három kóstoltatás 15 helyszínen, 22 kiállításon, rendezvényen való megjelenés is. Emellett bevezetésre került az ún. Lamb Meat Day (Bárány Napok) kezdeményezés, amely során hazai éttermekben speciális bárány- és juhhúsból készült ételeket lehetett fogyasztani kedvezményesen egy adott időszak alatt, amely a pályázat ideje alatt minden évben megrendezésre került. A kampány ideje alatt 124 étterem csatlakozott a kezdeményezéshez, így több, mint 25 ezer ember értesült a kampányról. A Horeca szektor nyitottan és pozitívan állt a kampányhoz, amelyet az is mutat, hogy a 2020-ban megkérdezett éttermek 70%-a továbbra is részt szeretne venni a Bárány Napokon.

A kampány egyik célja az is volt, hogy az alapvetően spanyol hentesek által kialakított új/újszerű szeletelési módokat is ismertté tegye Magyarországon. Ezek a szeletelési módok olyan új típusú húsrészek kinyerését eredményezik, amelyekből a megszokottól eltérő ételek is elkészthetők. A kampánynak köszönhetően a megkérdezett hazai éttermek 40%-a ismeri és alkalmazza is ezeket. Prof. Dr. Szakály Zoltán az előadásában ismertette, hogy a hatékony kommunikációnak köszönhetően javult a bárány- és juhhússal kapcsolatos fogyasztói megítélés is. A megkérdezettek ehhez a húsféléhez társítják a fenntarthatóságot leginkább.

A kampány teljes költségvetése 6 825 000 euró volt, amelyből a magyar kampány 825 000 euróba került. A kampány összességében sikeresnek tekinthető, azonban szükséges folytatni a megkezdett munkát, ezért az Interovic és a Juh Terméktanács sikeres pályázatot nyert el a kampány folytatásához. Így 2021-től újabb 3 éves ciklus veszi kezdetét, amelynek során tovább folytatják bárány- és juhhús fogyasztásának népszerűsítését.

agrotrend.hu / MÁSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés