Azonnal reagált a piac a kormány által bevezetett gabonakiviteli tilalomra, a kukorica és a búza ára máris csökkent, ezzel pedig időt nyert az állattenyésztési ágazat is....
Az EU a világ második legnagyobb sertéshús-termelője, valamint a sertéshús és a sertéshúsból készült termékek legnagyobb exportőre. Mivel az ágazatnak számos kihívással kell szembenéznie, az Európai...
A jelenlegi nehéz piaci helyzet körülményei között fontosnak tartjuk, hogy a magyar sertéstartás talpon maradását szolgáló eszközöket, lehetőségeket az ágazat szereplőivel közösen beszéljük át és összehangoltan...
Tekintettel arra, hogy több mint egy hónapja nem mutatták ki a magas patogenitású madárinfluenza vírusát a hazai baromfiállományban, a Nébih elrendelte a még fennálló felügyeleti (megfigyelési)...
A kormány fontosnak tartja az állatvédelmet, ezért az állatvédők és állatbarátok számíthatnak együttműködésére, támogatására - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kedden a...
Újból pályázható február 28. óta az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás, amelynek keretében az állattartóknak ismét lehetőségük lesz nagyobb léptékű beruházásaik megvalósítására - mondta az agrárminiszter...
Közel egy évtizedes kihagyás után öt hazai elismertséggel rendelkező húsnyúlfajta központi teljesítményvizsgálatát végezte el a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, az Agrárminisztérium támogatása és a Nébih...
Megjelent a Kincstár közleménye a tenyészkoca állatjóléti támogatás igénybevételének feltételeiről.
Az EU Parlament 2022. február 15-i ülésén elfogadták a gazdasági állatok jólétére vonatkozó jelentést, melyhez kapcsolódóan a COPA-COGECA (az európai termelők és termelői szervezetek szövetsége) is...
A magyar tojástermelő és tojáscsomagoló vállalkozások kérik a hazai piacon érdekelt forgalmazókat és kereskedőket, hogy vállaljanak szerepet a magyar tojástermelés fenntartásában.