Állattenyésztés

Gazdálkodás

Felütötte fejét a madárinfluenza Magyarországon

Súlyosan betegítő madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Békés és Csongrád-Csanád megyében. Az érintett telepeket felszámolják.

A megbetegedések több mint 65 ezer baromfit érintenek, ezek mellett Bács-Kiskun megyében is terjed a betegség – írták a közleményben.

Fotó: MTI / Rosta Tibor

Részletezik, hogy a Békés megyei Mezőkovácsházán és Tótkomlóson egy-egy hízólúdállományban, valamint egy nagybánhegyesi tenyésztyúktelepen a megemelkedett elhullás miatt merült fel a madárinfluenza gyanúja. A fertőzés mintegy 43 ezer baromfit érint. A Csongrád-Csanád megyében található Zákányszéken a 22 ezer húshasznú ludat tartó gazdaságban szintén a nagyarányú elhullás és az idegrendszeri tünetek miatt következtettek a betegség lehetséges megjelenésére.

Békés megyében az érintett gazdaságok körül a járványügyi szakemberek kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Csongrád-Csanád megyében a hatóság kockázatelemzés alapján a kötelezően előírt 10 kilométer sugarú megfigyelési körzet bővítése mellett döntött.
Az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat

A területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek az állatmozgatási korlátozások. A vírus megjelenéséről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat – közölte a Nébih.

Felidézik, hogy a Békés és a Csongrád-Csanád megyei kitörések mellett az elmúlt héten Bács-Kiskun megyében is további gazdaságokban igazolta a magas patogenitású madárinfluenzát a Nébih, ezért itt is bővíteni kellett a felügyeleti (megfigyelési) körzeteket.

A hatóság közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy a járványügyi előírások betartása kiemelt jelentőségű a madárinfluenza elleni védekezésben. Az ország magas kockázatú területein továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása, valamint a szállítás előtti tamponvizsgálatok elvégzése.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés