Állattenyésztés

Gazdálkodás

Újra felütötte a fejét a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében. A fertőzés ez alkalommal egy körülbelül 3.500 egyedet számláló hízólúdtelepet ért el, ahol az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént.

A Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa településen található, mintegy 3.500 hízóludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza gyanújára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta az állományban.

Az állategészségügyi szakemberek az állomány felszámolását már a gyanú alapján megtették. A járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében a kontaktgazdaságokat és a 3 km-es körzetben található állományokat is felszámolják. A szakemberek az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások.

A kitörésekről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat. A madárinfluenzával kapcsolatos fejleményekről, valamint a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih tematikus aloldalán tájékozódhatnak az érdeklődők: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza 

Az új kitörést követően ismét nyomatékosan felhívjuk a figyelmet az állattartók felelősségére az állományok védelmében. Országszerte kiemelten fontos a járványvédelmi előírások szigorú betartása, míg hazánk magaskockázatú területein továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása. Mindezek mellett érvényben maradnak a kötelezően előírt, szállítás előtti tamponvizsgálatok is.

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés