Állattenyésztés

Gazdálkodás

Országos főállatorvosok találkozója

A visegrádi négyek együttműködésének keretében főállatorvosi találkozóra került sor november 17-én Budapesten Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia részvételével. A jelenlévők tájékoztatást adtak országuk állategészségügyi státuszáról, valamint az afrikai sertéspestisről és a madárinfluenzáról.

A megbeszélésen dr. Bognár Lajos országos főállatorvos elnöklésével a szakemberek megvitatták a betegségek elleni védekezési lehetőségeket, kiemelve az együttműködés fontosságát – írja honlapján az Agrárminisztérium. A delegációk eszmecserét folytattak a mintegy fél éve alkalmazandó uniós állategészségügyi keretszabályozás tapasztalatairól is. Megállapodás született arról, hogy a találkozót további szakértői egyeztetések követik az uniós szabályok egységes alkalmazásának elősegítése érdekében.

Fotó: Fekete István

Emellett a tanácskozás fontos témája volt a ketreces állattartás tervezett betiltása, hiszen a jövőbeni uniós jogszabály komoly kockázatot hordoz, különösen a tojótyúk szektor számára, illetve az élelmiszer-ellátási lánc biztonsága szempontjából is. dr. Bognár Lajos hangsúlyozta, emiatt Magyarország bármilyen jogszabály módosítást csak abban az esetben tud támogatni, ha az mind tudományosan, mind társadalmi és gazdasági szempontból kellően alátámasztott, az állatjóléti szempontok megfelelő figyelembevétele mellett. A találkozó végén a főállatorvosok megtárgyalták az új Közös Agrárpolitika keretén belüli lehetőségeket az állatbetegségek elleni védekezés fejlesztésére vonatkozóan.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés