Állattenyésztés

Gazdálkodás

Mentésre szorul a sertéságazat

Akár tömeges csődöket is okozhat az az elhúzódó válság, amely immár közel egy éve jellemzi a sertéságazatot.

Mivel az afrikai sertéspestis Magyarországon is jelen van, a távol-keleti piacok az ASP-mentes régiók kivételével a magyar sertéstermékek előtt is zárva tartják a kapuikat – írja a Világgazdaság. Ez azonban – bár kétségkívül jelent némi kiesést – önmagában nem okozna túl nagy fejfájást a honi ágazat szereplőinek. Az viszont már annál inkább probléma számukra, hogy az európai túltermelés okán felhalmozódott felesleg dömpingáron özönlik az országba, és az emiatt megindult negatív árspirál nemcsak a vágóhidak profitját olvasztja le, de tartósan az önköltség alá nyomja a termelői árakat is.

Az önköltség pedig nemhogy csökkenne, hanem drasztikusan nő, hiszen a takarmányárak után nemrégiben az üzemanyag-ellenértékek is elszabadultak. (Az utóbbi gondon enyhíthet a kormány múlt heti intézkedése.) A németországi felesleg a kiskereskedelmi láncok német kötődése miatt viszonylag könnyen talál utat Közép-Európába, így hazánkba nemkülönben, de mások mellett bejön a holland vagy a spanyol áru is.

Figyelőnek e tárgyban nyilatkozó szakemberek – így az egyéni gazdaként működő Bakó György, az Alföldi Sertés Szövetkezet ügyvezetését végző Marczin Zsolt, a Hússzövetség képviseletében megszólaló Éder Tamás és a Hajdúhús Kft.-t tulajdonló Papp István – mindenesetre teljes mértékben egyetértettek abban, hogyaz ágazatot sújtó jelenlegi túltermelési válság egyértelműen a kínai kereslet 2019-es megugrásával függ össze.

Fotó: VG

Erre ugyanis a világ minden jelentős sertéstartó régiója nagyarányú állatállomány-felfejlesztéssel reagált. Az EU például – nem kis részben a spanyol és a német termelésre alapozva – tavaly kínai viszonylatban hatvanszázalékos exportnövekedést ért el. A mennyiség a 2018-as értéknek csaknem a háromszorosa volt. (Az unió Kínába irányuló 2018-as sertéstermék-kivitele 1,28 millió tonna volt, a 2019-es export 2,31, a 2020-as szállítás pedig 3,34 millió tonnát tett ki.)

Mivel az európai hús jó piacot talált a Távol-Keleten, nem vagy csak szolid mértékben jelent meg a magyar pultokban, így hazánk termelőinek nem kellett nyomott áron jelentkező importtal versenyezni. Sőt, a múlt év nyarán olyannyira jól alakult a helyzet, hogy a termelők addig soha nem látott áron, kilónként 560 forintért tudták értékesíteni portékájukat. Az állapotok azonban tavaly ősszel, az ASP németországi megjelenésekor igencsak romlottak.

A korábbi legnagyobb európai sertéstermelő ugyanis, kiszorulva az óriási vevői potenciált képviselő Kínából, miközben szolidan csökkenteni kezdte a kibocsátását, új piacok után nézett, az ASP-mentes Spanyolország pedig épp fordítva: egyre magasabb fokozatba kapcsolva növelni kezdte termelését. Ez összességében azt eredményezte, hogy az öreg kontinens kiszállításai abszolút értékben alig mérséklődtek az ázsiai óriás irányában, az egyes nemzetek szerepvállalása viszont jelentősen megváltozott. Az a felesleg, amely ezekben a nagy nyugat-európai országokban ilyen-olyan okok miatt felhalmozódott, dömpingáron könnyedén talált és talál most is utat azokba a közép- és kelet-európai államokba, amelyek történelmi okok miatt kevésbé tudják EU-konform módon megvédeni a piacaikat.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés