Marha nagy félreértés, hogy száműzni kellene a teheneket az élelmezésünkből

A fenntartható élelmiszerrendszerekben van helye az állati eredetű tápláléknak. Az azonban nem mindegy, mit, mennyit és milyen arányban eszünk! Miben jobbak a tyúkok, és miben a marhák, ha környezeti hatásról van szó? – teszi fel a kérdés a greendex.hu publicistája.

Az ipari állattartás iszonyatos ökológiai károkat okoz, ezért sokan érvelnek amellett, hogy az állati termékeket teljesen el kellene hagynunk az étrendünkből. Mások a kisebb környezetterhelésű állatok fogyasztását javasolják. Eszerint a szemlélet szerint a főbűn a marhahúsfogyasztás, a legkisebb rossz a csirke, a sertés pedig valahol közöttük foglal helyet. Aki tehát óvná a környezetet, kerülje a marhát, és egyen inkább csirkét! De mi lenne, ha a kisebbik rossz elve helyett inkább a jobbat, a jót választanánk?

Almát körtével, avagy félreértett marhák

A kérődző állatok (például a szarvasmarhák) egységnyi takarmányból kevesebb állati eredetű élelmet nyújtanak, mint az egyszerű gyomrú fajok (sertés, tyúk); tehát az arányokat tekintve sokkal nagyobb területet igényelnek. Emiatt tartásuk látszólag nem hatékony, sőt pazarlásnak tűnik. Érdemes azonban a mennyiségen túl a minőséget is szem előtt tartani: a kérődzők az emberi élelmezésben gyakorlatilag teljes mértékben használhatatlan forrásokat képesek értékes, tápanyagokban gazdag állati eredetű élelemmé alakítani. Konkrétan füvet esznek, és ennek az átalakításában igenis fantasztikus teljesítményt nyújtanak; tartásuk így hozzátesz az élelmezésünkhöz.

Az ipari állattartás kerülendő: de minden más állattartás is? Fotó: Pixabay

A sertés és a baromfi ugyanakkor emésztésében jobban hasonlít hozzánk, emberekhez, így riválisainknak is tekinthetők az emberi élelemért folyó versengésben: gondoljunk csak a szóján, kukoricán, búzán, napraforgón nevelt sertésekre és tyúkokra! Olyasmiket esznek, amiket az emberek is megehetnének. Persze félrevezető egy kiló kukoricát, búzát és szóját egy kiló tojással vagy májjal összemérni: drámai különbségek vannak ezek beltartalmában. Az a törekvés azonban, hogy minél kevesebb emberi fogyasztásra alkalmas terményt nyeljen el az állattartás, fontos és üdvözlendő.

A szokásos „alma-körte” problémával állunk tehát szemben, amikor összehasonlítunk két meglehetősen eltérő dolgot: az élelem élelemmé alakítását és a nem-élelem élelemmé alakítását.

Természetvédelem háztáji állatokkal: ilyen is van!

Felmerült már a területigény szempontja, de csak a mennyiség vonatkozásában, pedig a minőség itt is döntő. Bár a túllegeltetés létező és súlyos probléma is lehet, hazánkban és Európa számos más táján épp az alullegeltetés jelent ökológiai problémát. Az alulértékelt, de annál értékesebb gyepi ökoszisztémák életében meghatározó szerepet játszanak a legelő állatok, és a hagyományos tájhasználat, a gyepgazdálkodás világszinten egyedülálló értékek létrejöttét és megőrzését biztosít(hat)ja. A kérődzők jók ebben is: a hortobágyi puszták, a hegyi kaszálórétek és a fás legelők szegényebbek a legelő állatok nélkül, olyannyira, hogy tőlük függ a fennmaradásuk. A szarvasmarhák és más legelő állatok bizonyos gyepi ökoszisztémák megőrzésében és helyreállításában is központi szerepet játszhatnak.

A tehén nem gyárkémény

Amikor a marhákat dicsértük a fűevés rendkívüli teljesítményében, nem említettük azt az élőlénycsoportot, amely nélkülözhetetlen ebben: a cellulózbontó baktériumok társaságát. Ők játszanak kulcsszerepet a kérődzők táplálkozásában, egészen konkrétan a bendőben, és ők azok, akik a fermentáció folyamatában metánt termelnek. A jelenlegi drámai gyorsaságú éghajlatváltozást az emberi tevékenység okozza, legfőképp egyes üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának emelésével. Túlforrósítjuk a Földet többek között a szén-dioxid és a metán kibocsátása révén: például kérődző állatokat tartunk azért, hogy megegyük őket vagy a tejüket. A kérdés azonban sokkal összetettebb, mint elsőre hihetnénk: a problémakör egy külön cikket is megérne. Itt most annyit jegyzünk meg, hogy a mértékletes kérődzőfogyasztás sok szempontot – a beltartalmat, az élelmiszer-takarmány-versengés elkerülését, a kiemelkedően gazdag élőhelyek fenntartását, az alacsony külső anyag- és energiaigényt – figyelembe véve hazánkban jó forrás esetén ökologikus választás. A metánkibocsátás önmagában nem elég ellenérv.

A metánkibocsátást ismételgetni önmagában kevés, ha a szarvasmarhákról van szó. Fotó: Pixabay

Az utolsó csepp a pohárban

A marháknak van még valamijük, ami a metántermelésükhöz hasonlóan riasztóan nagy a köztudomás szerint: a vízigényük. Nem is kell tovább keresnünk az érveket: egy ilyen forráspazarló élelemnek nincs helye a tányérunkon. Unalomig ismételhetjük, hogy a mennyiség és a minőség különbsége itt is megkerülhetetlen. Az állattartás vízigényének oroszlánrészét nem az állatok ivóvize, hanem a takarmány előállításához felhasznált víz teszi ki. Ez pedig, ha nincs öntözve a terület, egyszerűen az égből lehulló csapadékvíz, ami röviddel azután, hogy a növények felveszik és használják, újra elpárolog (evapotranspiráció), nem pedig elhasznált szennyvízként végzi. Persze az állattartás súlyos vízszennyezési problémákat is előidézhet: a gyógyszermaradványokkal, trágyával szennyezett víz számos környezeti problémához hozzájárul. Ez azonban mind nem az extenzív, tájba illő, alternatív tartás esetében tipikus, hanem a koncentrált ipari tartáséban.

Rendszer, rendszer, rendszer!

Az állati termék kérdéskörét övező vitákban nagyon gyakran épp a lényeg sikkad el: nem egy-egy szuperalacsony ökológiai lábnyomú terméket keresünk! Jól működő rendszerekre van szükség, melyek egésze elég jó! Bármennyire is hihetetlenül hangzik, egy rendszer attól még nem lesz jó, ha jó elemei vannak. A kulcs az, hogy milyen elemek között milyen kapcsolatok vannak; milyen az elemek viszonya; milyenek az arányok. A konkrét kérdésünk szempontjából tehát az állattartás és a növénytermesztés összekapcsolása igen fontos lenne. A gyepre alapozott tartásból származó trágya segítheti a műtrágyák kiváltását, a melléktermék-alapú etetés pedig az „upcycling” (‘felhasználás’) egy útja: hulladékból lesz élelem. Több Európára fókuszáló tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a körkörösségre törekvő, illetve agroökológiai élelmezési rendszerekben fontos szerepük van a kérődzőknek. Egy kutatás pedig arra mutatott rá, hogy az alkalmazott tudományos megközelítéstől függ, hogy milyen állatok termékeit minősítik környezetkímélőbbnek a kutatások szerzői.

Jól működő rendszerekre van szükség. Fotó: Pixabay

Félreértés ne essék!

Ez a cikk nem azért íródott, hogy az olvasó legközelebb lelkiismeret-furdalás nélkül vehesse le a polcról a bolti felvágottat vagy az újrahasznosított dobozba csomagolt ipari tejet. Ökológiai és etikai szempontból az egyik legjelentősebb dolog, amit tehetünk, az ipari állati termékek bojkottálása. Tévút azonban mindenféle állattartást károsnak beállítani és épp az extenzív rendszereket támadni a (vélt) kisebb hatékonyságuk miatt. Ezek az alternatív rendszerek multifunkcionálisak, azaz egyszerre sokféleképpen járulnak hozzá a jó emberi élethez és az ökológiai rendszerek egészségéhez, feltéve, hogy a helyükön vannak, és ökologikusan működnek. Ráadásul ezek a rendszerek a tartott állatok jólléte, egészsége szempontjából is kiválóak: itt az életük nem természetellenes, betegítő körülmények közötti kínszenvedés, hanem közelebb áll ahhoz, ahogyan vad elődeik és társaik éltek, élnek.

Érhetne az a vád, hogy szemezgettem, és jobb színben tüntettem fel az állattartást annál, mint amilyen. A cél azonban éppen az volt, hogy rámutassak: a probléma nem önmagában az állattartás. Sokféle állattartás létezik, és vannak olyan állattartási formák, amelyek sok szempontot együttesen figyelembe véve igen kedvezőnek bizonyulnak: ezeket érdemes tehát támogatni. Messze nem ilyen a nálunk működő gazdaságok többsége. A változás azonban lehetséges! Ahhoz, hogy ez valóban jó irányba történjen, komplex, holisztikus szemléletű megoldásokra van szükség.

(Az eredeti írás itt található.)

agrotrend.hu / Greendex, Pribéli Levente