Élelmiszergazdaság

Sanyarú helyzetbe került a rögös túró, de van remény

A Tej Terméktanács nagyon bízik a pozitív változásban, de az elmúlt két év hatalmas inflációs hulláma szinte maga alá temette a hagyományos, különleges terméket. Felmérték a 2022-ben marketingkampány alá vont élelmiszer helyzetét – olvastuk az Inforstart-on.

2019-ben a Rögös túrót, mint hagyományos különleges élelmiszert elismerte és felvette nyilvántartásába az Európai Unió. A Tej Terméktanács a rögös túró mint hagyományos különleges termék ismertségének elősegítése céljából 2022 januárjában kétéves marketing kampányt indított. Aztán jött az infláció, majd 2023 decemberében egy újabb „terepszemle”.

Fotó: Tej Terméktanács

Ami a részleteket illeti, a Tej Terméktanács Infostarthoz eljuttatott közleményéből kiderül: a tejágazatot kívülről ért gazdasági hatások miatt a túrófogyasztás sokat szenvedett. A túró az első olyan tejtermékek között van, melyek inflációs környezetben könnyen kimaradnak a vásárlói kosárból; „ha húsvétkor vagy karácsonykor kevesebb túrós sütemény készül az otthonokban, hamar meglátszódik a statisztikákban” – olvasható a közlésben.

Ami a számokat illeti, 2023-ra 10 százalék felett esett a túrók belföldön értékesített mennyisége, melyet az előállítási költségek jelentős emelkedése indukált. A statisztikák azt mutatják, hogy minden második kiló tehéntúró immár az EU által is elismert rögös túróként kerül értékesítésre.

A Trend International Market Research Kft. két fázisú kutatásának egyik fő témája a túrófogyasztási tendenciák és az azt befolyásoló tényezők feltárása volt. A túróvásárlást az elmúlt egy évben is elsősorban az ártényezők és az akciók mozgatták.

„Jellemzően ott és akkor vásárolnak túrót a fogyasztók, ahol és amikor akciós. A márkahűség csak minimális mértékben jellemző, miközben jól érzékelhető a saját márkás termékek iránti nyitottság” – derül ki az összefoglalóból.

Fotó: Tej Terméktanács

A kutatási eredmények ugyan biztató jövőt mutatnak, de az elmúlt egy év fogyasztási tendenciái még csökkenésről szólnak: a túrófogyasztók között még sokkal többen (36 százalék) voltak azok, akik úgy nyilatkoztak, hogy csökkent a fogyasztásuk az elmúlt egy év során, mint akiknek nőtt (15 százalék), amit elsősorban a túró drágulásával indokoltak a vásárlók.

Ugyanakkor pozitív tendencia, hogy míg 2022-ben még minden második túróvásárló fogyasztáscsökkentésről számolt be, tavaly ezt már csak minden harmadik tette. A jövőt pedig még optimistábban látják: korábban még minden harmadik vásárló úgy vélte, hogy csökkenni fog a fogyasztása a jövőben (és ezt a számok vissza is igazolták), most viszont már csak 12 százalék prognosztizált fogyasztáscsökkentést, miközben 16 százalék fogyasztásnövelést tervez.

A kampány hatását is felmérték, sokan találkoztak a reklámfilmekkel, a szlogenekkel és az influenszer megjelenésekkel is, „tudatosult a rögös túró elnevezés”.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés