Állattenyésztés

Gazdálkodás

Beilleszkedett fajtársai közé a mentett túzok

Sikeresen beilleszkedett vad társai közé az a tizenegy fiatal túzok, melyeket a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomásán mentett tojásból keltettek ki és neveltek fel.

A fiatal madarakat a nyár folyamán először a 400 hektáros Túzokvédelmi Mintaterületre helyeztük ki, ahol gondozói felügyelet mellett készülhettek fel a szabad életre. Időközben jelölőgyűrűkkel is elláttuk őket, bal lábukra ornitológiai, jobb lábukra pedig színes jelölőgyűrűket kaptak. A színkódok alapján gyakorlatilag életük végéig nyomon tudjuk követni őket. Folyamatosan látunk a vad túzokcsapatokban olyan madarakat, melyeket az elmúlt években engedtünk vissza a szabad természetbe.

fotó: Czifrák Gábor

Nevelt túzokjaink mostanra szépen beilleszkedtek vad társaik közé. Egyre gyakrabban hagyják el a mintaterületet, de éjszakára mindig visszatérnek ide. Még külön csapatot alkotnak, de egy-két vad, idősebb madár is mindig velük tart és sok mindenre megtanítja őket. Például arra, hol vannak a közelben a táplálékot nyújtó lucernatáblák, vagy hogyan kell védekezni a különböző ragadozókkal szemben. Azt is megtanulták már, hogy ha gépjármű közeledik, akkor felrepülve elkerülhetik a veszélyt. A vad túzokoknak kulcsszerepük van a mentett példányok sikeres beilleszkedésében, ugyanis utóbbiaknak tőlük kell elsajátítaniuk a túléléshez szükséges ismereteket.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés