Az új szabályozás érinti az állatkínzókkal és az illegális állatkereskedőkkel szembeni következetesebb fellépést, az élő állattal való koldulásnak és az élő állat nyereményjáték díjaként való kisorsolásának...
Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A mocsári teknős Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, amely országszerte megtalálható...
Az egyik legnagyobb turista-attrakció változik meg gyökeresen. Győzött az állatvédelem. Korlátozzák a jövő év elejétől a lovaskocsikázást a lengyel Tátrában, a Halastóhoz (Morskie Oko) vezető legforgalmasabb...
A rendőrség elkötelezett a felelős állattartás, az állatok ellen elkövetett bűncselekmények felderítése és megelőzése mellett. Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a...
Az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek meghirdetett 500 millió forintos keretösszegű pályázaton 277 szervezet nyert el támogatást – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős...
A mezőgazdasági kaszálási munkák során fokozottan ügyelni kell az őzgidák és az egyéb vadászható, valamint védett fajok védelmére – hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium és...
A Budakeszi Vadaspark 2024-ben is megszervezi Vackor és Berkenye elnevezésű napközis táborait, ahol általános iskolás diákok a természetben, az állatvilággal ismerkedve gyűjthetnek felejthetetlen nyári élményeket. A...
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja a figyelmet egy kevésbé közismert, de akár az ország és a lakosság jelentős részét érintő természetvédelmi ügyre –...
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményben kéri a lakosságot a vízóraaknák, pincék fogságába került békák, elsősorban a varangyok mentésére. Mint azt szerdai közleményében a...
Még éléskamrát is kapott a járat mellé, amit szakemberek ástak ki neki. Március elején engedték el Monostorpályiban azt a földikutyát, akit cseh és magyar kutatók fogtak ki és...