Hírek

Újabb félmilliárdos pályázatot hirdetnek jövőre az állatvédő civil szervezeteknek

A jövő év januárjában egy újabb 500 millió forintos keretösszegű pályázatot hirdetnek állatvédő civil szervezetek számára – jelentette be az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden a Facebook-oldalán.

Ovádi Péter a közösségi oldalán közzétett videóban azt mondta: az állatvédelem alappillérjei a civil szervezetek, ezért is gondolták azt, hogy tavaly egy 500 millió forintos keretösszegű pályázatot hirdetnek meg a számukra.

Forrás: pxhere.com

Hozzátette, hogy ezen a pályázaton 187 civil szervezetet tudtak támogatni, amelyek az így elnyert összegeket ivartalanításra, működési költségekre és férőhelyek bővítésére használhatták fel.

Emlékeztetett, hogy a pályázók 500 ezer és 10 millió forint közötti összegre nyújthatták be kérelmüket.

Úgy folytatta: a nagy sikerre való tekintettel kikérték a civil szervezetek véleményét arról is, hogy ha esetleg egy újabb felhívást tesznek közzé, miben kell változtatniuk.

“Örömmel jelenthetem be, hogy 2024 januárjában meg fog jelenni egy újabb, 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédő civil szervezetek számára. Közös ügyünk az állatvédelem!” – fogalmazott Ovádi Péter.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés