Keresés
Close this search box.

Agrárportrék

Dr. Szent-Miklóssy Ferenc: A kertbarátok barátja

Kellemesen meglepődött dr. Szent-Miklóssy Ferenc, amikor meghallotta, hogy jelölték az Év Agrárembere Életmű díjra. „Nagyon jól esett, hogy támogattak és rám szavaztak a kollégák” – fogalmazott.

Dr. Szent-Miklóssy Ferenc okleveles kertészmérnökként és újságíróként tette le a kertészeti szakmában a névjegyét.

Pályája kezdetén, a Kertészeti Egyetem tangazdaságában, a Hungarofruct Külkereskedelmi Vállalatnál, majd az1969-90 közötti időszakban a Kertészet és Szőlészet szaklapnál dolgozott, később a Földművelésügyi Minisztériumban a Sajtó Főosztály vezetője lett.

Meghatározó volt számára dr. Bálint Györggyel való kapcsolat, akivel együtt kezdtek el vidékre járni, szaktanácsokat adni a házikertek művelésével kapcsolatban.

Fotó: Dr. Szent-Miklóssy Ferenc

1990-től kezdődően alelnök lett, majd 26 éven keresztül látta el a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöki pozícióját, illetve alapító főszerkesztője volt a Kerti Kalendárium szaklapnak. A havilap célja a kertbarátok, a kertészkedők segítése, az aktuális növényvédelmi kihívásokra megfelelő szaktanácsok átadása. Szakkönyveivel a kertbarátok minél eredményesebb munkáját igyekezett segíteni.

Bár Szent-Miklóssy Ferenc átadta a következő generációnak mind az elnöki, mind a főszerkesztői pozíciót, az aktív időszakában kialakított megyei hálózatnak is köszönhetően megmaradt az országos hírneve, még mindig sokat keresik őt és változatlanul kérik a tanácsait.

Fontosnak tartja a személyes példamutatást. Mostanáig folytatja a kertészkedést saját, Nagymaroson található birtokán. Itt számos kísérletet folytatott az évtizedek során, új növényvédőszereket, trágyázási módokat próbált ki – így a tanácsadásait a saját tapasztalataira alapozva osztotta meg a kertbarátokkal.

Nehéz éveik vannak a termelőknek, tekintettel az aszályra, a változó időjárásra, illetve az invazív kártevők megjelenésére. A szakember fontosnak tartja az öntözőberendezések kiépítését, a szárazságtűrő növények, illetve a megfelelő tájfajták ültetését, valamint a gyors növényvédelmi intézkedések meghozatalát.

Szent-Miklóssy Ferenc különösen fontosnak tartja, hogy a fiatalokat minél korábban bevonják a természetközeli életbe, megszerettessék velük a kertészkedést. Saját gyermekkori tapasztalataiból merítve gyermekeinek külön részeket adott a családi birtokon, ahol kertészkedhettek.

„Öröm volt látni a büszkeségüket a saját maguk által termelt dísznövények, zöldségek láttán” – emlékezett vissza. A családi hagyomány folytatódik, hiszen a hat unokáját ugyanezzel a módszerrel szintén bevonja a kertészkedés rejtelmeibe.

A szakember jó útnak tartja az iskolakerteket is, amely hasonló szellemiségben járulhat hozzá a gyerekek környezettudatos és a természet szeretetére való neveléséhez.

Fontos küldetésének tartja, hogy a családok minél több élelmiszert meg tudjanak termelni maguknak, így egészségesebben táplálkozhassanak.

„A helyi termelői piacok elterjedése pedig mind a gazdák, mind a városi emberek érdekeit hatékonyan szolgálja” – erősítette meg a szakember.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés