Természet

Vörösbegyek jelenléte tarkítja a Kis-Sárrét élővilágát

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén – ahogyan a Tiszántúl más tájain is – főként a kora tavaszi vonulás idején hallhatunk és láthatunk vörösbegyeket.

Forrás: pixino.com

Ez a kedves kis madár szinte egész Európában előfordul. Magyarországon is gyakori, de az alföldi erdőkben csak kevés pár marad vissza költésre. Így van ez a Kis-Sárréten is, ahol a kedvező élőhelyi feltételek – sűrű cserjeszintű, nedves talajú erdők -, megfelelő költési lehetőséget biztosítanának számára. Néhány pár minden évben költ ezekben az erdőkben.

A vörösbegyek a Földközi-tenger vidékén telelnek, de egy részük át is telel nálunk, az északról érkező példányokkal együtt. Kora tavasszal már gyakran hallatják hangjukat a vonulásban lévő vörösbegyek is. Ez a halk, szerény, minden hivalkodástól mentes, egyszerű ének teljesen illik a madarak külsejéhez.

Hajnalban a fácánkakasok ébrednek elsőként, de rögtön utána már hallani lehet a vörösbegyek halk beszélgetését, amibe később a rigók sokkal harsányabb, hangosabb éneke vegyül. Napközben csendesebbek, hangjukat alig hallani, majd este, naplemente tájékán újra gyakrabban szólnak.

Magyarországon a hegy- és dombvidékeken költenek a legnagyobb számban. Évente kétszer, általában 4-8 tojást raknak. A fészkelőhely megválasztása rendkívül változatos, partmélyedésekben, odvakban, farakásokban egyaránt megtelepedhetnek.

Kedves madarunkat a városokban is megfigyelhetjük. Sűrűbb aljnövényzetű parkokban gyakran megtelepszik és a téli madáretetőkön is megjelennek áttelelő, vagy északról érkező példányai.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés