Természet

Önállóvá váltak a Túzokvédelmi Állomáson felnevelt túzokfiókák

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomásán végéhez közeledik az idei túzokcsibék repatriációja. Reményeink szerint a fiatal madarak nemsokára csatlakoznak vad társaikhoz. 

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park / Czifrák Gábor

Az 1979 óta működő Túzokvédelmi Állomásra szállítják be minden évben az egész országból a túzoktojók által valamilyen okból magára hagyott tojásokat. A korszerű intézmény munkatársai kikeltetik a túzokcsibéket, felnevelik, majd fokozatosan visszavadítják őket. Eddig már több mint 900 madarat sikerült ilyen módon repatriálni.

A Túzokvédelmi Állomáson idén keltetett valamennyi fiókára szeptember elején GPS jeladót helyeztünk. Ezek a jeladók nagyon fontos információkat nyújtanak a fajvédelem szempontjából. Pontosan tudjuk követni napi élettevékenységüket, tudjuk, milyen növényi kultúrákat keresnek fel táplálkozás céljából. A későbbiekben a szaporodásuk minden fázisát is nyomon tudjuk majd követni.

Az állomáson felnevelt idei fiókák esetében szeptember utolsó harmadában megszüntettük az emberi jelenlétet, már nem érintkezünk velük. Megkezdték tehát önálló életüket, de egyelőre még a 400 hektáros, bekerített Túzokvédelmi Mintaterületen tartózkodnak. Az esők hatására a lágyszárú vegetáció újra fejlődésnek indult, így bőven van mivel táplálkozniuk.

Egy húsz példánynál népesebb – tojókból és idei fiókákból álló -, vad túzokcsapat rendszeresen jár be éjszakázni a mintaterületre. A Túzokvédelmi Állomáson felnevelt fiókák még nem csatlakoztak hozzájuk, de október végéig ez minden bizonnyal megtörténik, úgy, ahogyan a korábbi években is. Akkor ők is elhagyják majd a mintaterületet és vad társaikkal együtt megkezdik önálló életüket a természetben.

A kiemelt kép forrása Körös-Maros Nemzeti Park / Motkó Béla.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés