Természet

A csapadékos időjárás elősegíti az őszi kikerics tömeges virágzását

Az őszi kikerics hazánk hegyvidéki és dombvidéki tájain közönséges fajnak tekinthető, de az alföldi pusztákon viszonylag kevés helyen fordul elő. A Körös-Maros Nemzeti Park területén belül két helyszínen, a Kis-Sárréten és a Kígyósi-pusztán találkozhatunk vele.

A kis-sárréti állomány igen jelentős, több tízezer egyedre tehető. A Kígyósi-pusztán – ezen a mozaikos, méterről-méterre változó talajtípusokat sorjázó területen -, csak kisebb foltokban található meg. Az egyik ilyen foltban, ahol az átlagos években 50 tőre tehető az állomány, idén 110 egyed mutatta meg magát.

Forrás: pixabay.com

A kikericsek a vetővirágokhoz hasonlóan geofitonok, azaz földalatti gumókban tartalékolják az energiát ahhoz, hogy a kellő időszakban virágozzanak és szaporodjanak. A kikerics egy gumójából általában 2-3 halvány rózsaszínű virág jön elő, de idén ősszel 8-10 virág is látható egy tövön. Idén a sárga virágú apró vetővirágok szintén tömegesen jelentek meg. Mindkét fajra jellemző, hogy a levelüket és termésüket tavasszal hozzák, virágjuk pedig ősszel nyílik. Nem minden tő hoz minden évben virágot, így az állománybecslés ősszel nehéz feladat, pontosabb képet a tavasszal megjelenő levelek mutatnak.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés