Természet

Aranyló mezők: virágba borultak a héricsek és a tyúktaréjok

A tavasz beköszöntével, a Körös-Maros Nemzeti Park tájait járva már gyönyörködhetünk a legkorábbi pusztai vadvirágok élénksárga színeiben. A tavaszi és a volgamenti héricsek mellett a mezei és a pusztai tyúktaréjok is virágzanak.

Az éppen csak zöldülni kezdő gyepeken a legelső üde színfoltot ezek a sárga vadvirágok jelentik. A Csanádi pusztákon, a tavaszi héricseken elvétve néhány virág már február második felében megjelent, azonban látványosabb virágzást csak március elején produkáltak a tövek. A naptári tavasszal megérkező jó idő gyors virágzásra késztette a tyúktaréjokat is, szinte egyik napról a másikra jelentek meg az apró, sárga virágok a gyepeken. Március közepén már van ahol egészen látványos, nagyobb tömegben találkozhatunk velük. Bár nagyon alacsony és pici növényekről van szó, de mivel a gyepek növényzete még nem kezdett el sarjadni, így nincs, ami eltakarja kis virágaikat.

Forrás: kmnp.hu

A gyakori és sok helyen megfigyelhető mezei tyúktaréj mellett a ritka és védett pusztai tyúktaréj is előfordul a Csanádi pusztákon, s már szintén virágzásba kezdett. A pusztai tyúktaréj lepellevelei rövidebbek és kerekdedebbek, egy miniatűr tulipánra emlékeztetnek, a mezei tyúktaréjé viszont hosszabbak és hegyesebbek. Ennek alapján a két faj jól megkülönböztethető egymástól.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon a március eleji héricsszemle alkalmával 16 tő virágzó volgamenti héricset találtunk. A reggeli hidegek miatt a héricsek első virágzó tövei minimális szárral jelentek meg, s alighogy a felszínre törtek, már ki is virágoztak. Ha tovább melegszik az idő, akkor valószínűleg nagyobb szárral és nagyobb virágmennyiséggel jelennek majd meg.

A pusztai tyúktaréj március elején még nem virágzott, de a felmelegedés és az utóbbi napok jelentősebb esőzéseinek hatására minden bizonnyal napokon belül virágba borul.

A Csorvási löszgyepen január 28-án észleltük az első, virágzó volgamenti héricset. Februárban a hidegre forduló időjárásban lassan növekedtek a tövek, csak a hónap végén kezdtek el jobban fejlődni. Március 10-én már berobbant a virágzás, megtöbbszöröződött a virágzó növények száma. A tavaszi hérics már szintén virágzott március 3-án, ami korai időpontnak számít, bár az utóbbi években ez nem egyedülálló.

A pusztai tyúktaréj virágzását ugyanezen a napon észleltük először, a székkutasi puszta egy szikpadkás, porongos területén. A tyúktaréjoknak Magyarországon kilenc faja fordul elő, melyek közül három faj védett. A pusztai tyúktaréj kelet-európai sztyeppék növénye, elterjedésének nyugati határa Magyarországon van. Nálunk a Dél-Tiszántúlon fordul elő legnagyobb egyedszámban.  Jelentősége abban rejlik, hogy szinte kizárólag a jó állapotú, legeltetett ősgyepeken fordul elő.

agrootrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés