Gépesítés

Előtérben a hazai mezőgépgyártók innovációja

Létrehozva:

|

 

A piaci változások hatással vannak az agrárszektor minden szereplőjére, így a mezőgépgyártásra is. Mára már bebizonyosodott, hogy a versenyképesség javítása érdekében a magyar ipar szerves részét képező mezőgépgyártó cégeknek a jövőben még korszerűbb gépekkel és költséghatékony termelést lehetővé tevő technológiai berendezésekkel kell a termelőket kiszolgálni, és ennek érdekében erősíteni kell a hazai műszaki tudományos eredmények hasznosítását.

A Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) az innovációs célkitűzések megvalósítása érdekében évtizedek óta erősíti a szakmai összefogást, sokoldalú segítséget nyújt a kormányzati hivatalok, egyetemek, kutatóhelyek, valamint a finanszírozásban közreműködő szervezetek és a termelő cégek együttműködésének koordinációja terén.

Fotó: MEGOSZ, Együttműködési megállapodást írt alá a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége és a Nemzeti Innovációs Ügynökség

Ebben a folyamatban jelentős lépésre került sor a Nemzeti Innovációs Ügynökség és a MEGOSZ közötti „Együttműködési megállapodás” aláírásával, amelyre 2023. november 24-én Szekszárdon, a Ferropatent Zrt. és a MEGOSZ által rendezett szakmai találkozón került sor.

A 2023. júniusban létrejött Nemzeti Innovációs Ügynökség fő feladatának tekinti közvetlen kapcsolatok biztosítását az innovatív vállalatok, a tudományos és oktatási hálózatok és a piaci szereplők között. Varga-Tarr Sándor vezérigazgató-helyettes a szekszárdi rendezvény keretében megtartott előadásában hangsúlyozta: a mezőgépgyártó cégek körében a jövőben a MEGOSZ-szal együttműködve törekszenek az innovációs ökoszisztéma dinamizálására a tudásmegosztás, a támogatás és a kapcsolatteremtés erősítésére.

Fotó: MEGOSZ, Varga-Tarr Sándor a NIÜ vezérigazgató helyettese

A MEGOSZ – többségében a KKV körbe tartozó – tagvállalatai a gyártmányfejlesztési törekvéseik és az innovációs tevékenység hatékony támogatását várják az együttműködéstől, mondta Csanádi Tamás, a MEGOSZ elnöke.

Fotó: MEGOSZ, Csanádi Tamás a MEGOSZ elnöke

A rendezvény szakmai programja keretében a résztvevők megtekintették a több mint harminc éve sikeresen működő, családi tulajdonban lévő Ferropatent Zrt üzemcsarnokait, korszerű fémmegmunkáló berendezéseit. Szabó Sándor elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a több mint hetven főt foglalkoztató cégük világszínvonalú acéltermékekkel tudja kielégíteni a gépgyártást végző cégek anyagellátási igényeit.

agrotrend.hu/MEGOSZ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook