Agrárportrék

Losó József Az Év Agrárembere és Az Év Élelmiszeriparosa 2019-ben

Losó József Az Év Agrárembere 2019-ben! A Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán szerezte első diplomáját, majd az agrárium szeretetéből adódóan TSZ-ben kezdett el dolgozni, ahol eleinte gyümölcsfeldolgozás volt a fő profil. Azonban meggyőzte a vezetőséget, hogy a jövő a zöldség-gyümölcs, valamint egyéb élelmiszerek fagyasztásában rejlik. A kezdeti sikereket további elismerések követték, ugyanis rámutatott arra, hogy a megfelelő hibernálási technológiával hosszú távon is megőrizhető a zöldségek és gyümölcsök vitamintartalma. Saját vállalkozását is erre a gondolatmenetre fűzte fel és 2003-ban vásárolta meg a Nestlé gyárát, amely mellett a későbbiek során több másik gyár is létesült.

Jelenleg több, mint 100-féle fagyasztott termékkel rendelkezik a vállalkozása. A zöldségek, gyümölcsök és húskészítmények mellett félkész ételeket is forgalmaznak, melyeket 60 országba exportálnak tovább. A generációváltásról már sikerült gondoskodnia, ugyanis két gyermeke viszi tovább a céget, akik ugyanúgy otthonra leltek szakterületükkel az agráriumban.

Társadalmi szerepvállalás

Szociális szervezetek mellett rászoruló családokat is támogat, de a Miskolci Nemzeti Színházban is önálló díjat alapított Mirelit-díj néven, amelyet minden alkalommal az évad legkiválóbb színésze tudhat magáénak. Emellett Albertirsa főterének teveit fia készítette el, ő pedig szponzorálta a kivitelezést, amelynek neve ma is Mirelit Park néven ismeretes.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés