Agrárportrék

Vitai László: A mezőgazdasági termelés egy hivatás, nem csupán munka

 

Örömmel emlékszik vissza 2014-re Vitai László, amikor elnyerte az Év Agrárembere Közönség díját. Nemcsak a sok gratuláció miatt vált fontossá ez a díj számára, hanem azért is, mert édesanyja súlyos betegsége ebben az időben derült ki, az elismerés egyben kapaszkodót és reménységet is jelentett számára.

Vitai László harmadik generációs gazdálkodó. A családi birtok kialakítását nagyapja kezdte el, ő maga a szüleitől vette át a feladatokat, jelenleg is édesapjával közösen végzi a szántóföldi munkákat. Amellett, hogy a saját, 30 hektáros gazdaságát irányítja, a Tiszaújváros környezetében található 270 hektáros családi gazdálkodás egészében is egyre több feladatot végez el.

Szántóföldi termelésben őszi búzát, árpát, repcét, illetve napraforgót termesztenek, de emellett alternatív növényeket is folyamatosan keresnek. A repcetermesztés gazdaságossági és termesztéstechnikai rendszerek, körülmények miatt lassan háttérbe szorul és teljesen megszüntetésre kerül.

Fotó: Vitai László

A gabonapiac mára telítetté vált, a felvásárlási árak kiszámíthatatlanok, tavaly jelentősen csökkentek, miközben előtte indokolatlanul magasak voltak, ezért szélesíteni kívánjuk a termékpalettánkat. Jelenleg a szója termesztésében gondolkodunk. A próba év tavaly megvolt, idén folytatása következik” – fogalmazott Vitai László.

„Beigazolódni látszik a stratégiánk, hiszen mi a termésünk 60-70 százalékát előre lekötjük. Ez egy stabilitást ad a gazdaságunknak, hiszen biztos bevételt jelent számunkra. Elmondhatjuk, nem maradt értékesítés nélküli átmenő készlet, mindent sikerült eladtunk” – tette hozzá.

A stabil működés mellett érzik az inputárak emelkedését. Mint Vitai László elmondta, igyekeznek okszerűen, talajvizsgálatra alapozva, növényekre szabva kevesebb műtrágyát felhasználni.

„A megfontolt döntés, a biztonságra való törekvés mellett fontos szempont számunkra a föld termőképességének megőrzése is, ezért a földeken hagyjuk a szerves anyagokat, nem adunk el melléktermékeket. Emellett baktériumtrágyát és egyéb mikrobiológia készítményeket is kijuttatunk a földjeinkre, illetve forgatás nélküli művelést is egyre nagyobb arányban alkalmazunk, nem elhagyva a szántást sem, mint alapművelési technikát” – árulta el a szakember.

Ahogy fogalmazott, folytatják a megkezdett beruházásokat, fejlesztéseket, de a kialakult kedvezőtlen gazdasági környezetre való tekintettel biztonsági üzemmódban működtetik a családi vállalkozást.

„Mert a hosszú távú célok eléréséhez a likviditás megőrzése a garancia arra, hogy a vállalkozás akadálytalanul működhessen tovább, hiszen a mezőgazdasági termelésnek nem csupán egy munkának kellene lennie. Ez egy hivatás, ami az embert és a környezetét mind társadalmilag, mind gazdaságilag mozgatja, megújul, fenntart, élhetőve tesz és megőriz” – fogalmazott Vitai László.

„A mottóm: „Próbálj úgy élni, mintha ez lenne az utolsó nap az életedben mikor cselekedni tudsz, de gazdálkodj úgy, mintha örökké élnél” – tette hozzá.

agrotrend.hu

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés